Börtön is járhat érte, ha így eszel: kevéssé ismert törvények miatt kerülhetünk bajba a nyaraláson

Bár a helyiek, és ha szerencsénk van, a helyi hatóságok is, gyakran elfogadóbbak a turistákkal szemben külföldön, a forgalmas nyaralóhelyeken számos kevésbé ismert szabály létezik, amelyek kellemetlen helyzeteket okozhatnak.

Az Independent összegyűjtött néhányat a népszerű turistacélpontok kevésbé ismert rendelkezéseiből.

Spanyolország: fürdőruha- és sampontilalom

Spanyolországban 300 eurós (nagyjából 112 ezer forintos) bírsággal is sújthatják azt, aki fürdőruhában vagy félmeztelenül flangál az utcán, ennél is többet, 750 eurót (280 ezer forintot) fizethet azonban az, aki a strandon szappant vagy sampont használ zuhanyzáskor, mert a vegyi anyagok károsítják a tengeri élővilágot.

Velencében ne etesd a galambokat!

Velence polgármestere 2008-ban tiltotta meg a korábban népszerű galambetetést, hogy megfékezze a madarak szaporodását és a szennyeződések terjedését. A galambok etetéséért kiszabható bírság 80 és 775 dollár (27 ezer és 262 ezer forint) között mozog.

Egyesült Arab Emírségek: evési és ivási tilalom

A közel-keleti országban a Ramadán idején csak az erre kijelölt helyeken, például éttermekben szabad enni és inni, és aki ezeken kívül nyilvános helyen eszik, iszik, dohányzik vagy rágózik, akár egy hónap börtönbüntetésre és 2000 dirham (184 ezer forint) pénzbírságra is számíthat.

A Ramadán idejére vonatkozó különleges törvények mellett az alkoholfogyasztást általános szabályok is érintik: a turisták a bárokban és éttermekben fogyaszthatnak csak alkoholt, az utcán azonban szigorúan tilos italozni és részegen mutatkozni. A bírság akár 5000 dirham (461 ezer forint) is lehet.

Franciaország: Óvatosan a fényképezéssel!

Franciaország 2021-ben fogadta el azt a törvényt, amely megtiltja az olyan képek "rosszindulatú" megosztását, amelyeken intézkedő rendőrök arc vagy név alapján azonosíthatók. Mindezt akkor is jó tudni, ha turistaként talán nem sűrűn kerülünk ilyen helyzetbe,  az Eiffel-toronnyal kapcsolatos szabályokban viszont már utazóként is érintettek lehetünk.

Németország: Ne fogyjon ki a benzin az autópályán!

Hivatalosan tilos "szükségtelenül" megállni az Autobahnon, és mivel a benzinhiány könnyen megelőzhetőnek tekinthető, e törvény hatálya alá tartozik.

Thaiföld: Tisztelet a királynak!

A legtöbb turistának valószínűleg nincs határozott véleménye a thaiföldi monarchiáról, de azért jó tudni, hogy

aki a királyt, a királynőt, a trónörököst vagy a régenst becsmérli, sértegeti vagy fenyegeti, háromtól tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A gyanúsított minden egyes mondatért vagy ilyen alkalomért külön vád alá helyezhető. 2017-ben például egy férfit 70 év börtönre ítéltek.

Ausztrália: kötelező a bukósisak a biciklin

Az ausztrál államok többségében biciklizéshez bukósisakot kell viselni, hacsak egészségügyi, kulturális vagy vallási okból ezt nem tehetjük. A szabályok megszegéséért kiszabható bírságok államonként nagyon eltérőek.

Ebben a korábbi cikkünkben szintén néhány kevésbé ismert szabályt gyűjtöttünk össze, hogy senki ne járjon például úgy, mint ez a férfi Rómában.

(Forrás: Independent, képek: Getty Images) 

külföld | törvény | bírság | büntetés | nyaralás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom