Close
Csak egy fagyit akart enni, 180 ezer forintra büntették a gyanútlan turistát

Csak egy fagyit akart enni, 180 ezer forintra büntették a gyanútlan turistát

Nemrég írtunk arról, hogy külföldön ártatlannak tűnő dolgokért is százezrekre büntethetik az embert. Rómában pont egy ilyen eset történt a hétvégén.

Egy ötvenöt éves amerikai férfi a 16. században épült Fontana dei Catecumeni szökőkút lépcsőjére ült le szombaton hajnali egykor, kezében egy fagyival és egy sörrel, amikor a hatóságok rátaláltak és intézkedtek. A Battista Rusconi által épített szökőkút népszerű éjszakai gyülekezőhely, de pénteken szalagokkal zárták le, hogy senki ne üljön rá. A szalagot azonban állítólag eltávolították, így a férfi nem tudott arról, hogy szabálysértést követ el. A rendőrök figyelmeztetésére sem mozdult, ezért 450 eurós pénzbírsággal sújtották.

Az előírás, amire hivatkoztak, egy először 1946-ban megszövegezett jogszabály nemrégiben keletkezett frissítése, amely Róma műemlékeit védi a „környezettel szembeni illendőség“ megőrzésének jegyében.

Ennek értelmében tilos kerekes bőröndöket és babakocsit tolni a műemléklépcsőkön, mezítláb sétálni, az utcán inni, kocsmatúrákat szervezni és szökőkutakban mártózni, de ruhákat sem szabad kiakasztani száradni a szomszédos épületek között.

A római rendőrség több mint háromszáz ellenőrzést végzett a hétvégén az utcákon, és többek között bárokat is figyelmeztettek arra, hogy túl hangos a zene.

A szabályokon ezeket a dolgokat feltétlenül tudnod kell, mielőtt elutazol Rómába, ami pedig a büntetéseket illeti, Velencében sem árt résen lenni.

(Forrás: The Guardian, CNN, képek: Getty Images, Wikimedia Commons, Unsplash)

 

olaszország | bírság | műemlékvédelem | róma

FOLYTASD EZZEL

Mától újra lehet síelni Magyarország egyik kedvenc síarénájában

Három luxus úti cél környezettudatos utazóknak

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram