Brit kutatók szerint nemcsak az számít, mennyit iszol egy nap, hanem az is, miből. A víz-kávé-tea hármas kiegyensúlyozott aránya pedig akár az élettartamot is megnövelheti.
A hidratálás kulcsfontosságú, ezt régóta tudjuk, de a British Journal of Nutrition folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hosszú távú egészség szempontjából nem elég csupán vizet inni.
A kutatók egy olyan italfogyasztási mintát azonosítottak, ami összességében alacsonyabb halálozási kockázattal jár. A legjobb egészségügyi hatás pedig nem a tiszta vízhez kötődik, hanem
A vizsgálat alapját a UK Biobank száznyolcvankétezer fős adatállománya adta, melyben a résztvevők részletes, huszonnégy órás étel- és italfogyasztási naplóit elemezték, majd több mint egy évtizeden át követték egészségi állapotukat. A kutatók azt találták, hogy
azoknál volt a legalacsonyabb a halálozási arány, akik naponta hét-nyolc csészényi italt fogyasztottak vízből, teából és kávéból vegyesen.
Ez a szokás nemcsak az összhalálozási kockázatot csökkentette, hanem egyes betegségek, többek között a légzőszervi, emésztőszervi, szív- és daganatos megbetegedések következtében bekövetkező halálozás esélyét is csökkentette.
(Forrás: Food&Wine, fotók: Getty)
tea | egészség | kutatás | egészséges táplálkozás | hidratálás | víz
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Megvan Európa hét legizgalmasabb városa a gasztronómia szerelmeseinek
A nyár legőrültebb tiktok receptjei, amit ki kell próbálnod
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

