Kísérteties fotók érkeztek a szellemvárossá változó New Yorkból

Ilyet eddig tényleg csak filmekben láthattunk.

Janzsó Viktor volt újságíró, külpolitikai tudósító, a külügyminisztérium sajtómunkatársa, a legutolsó munkahelyének pedig a New York-i magyar konzulátus számít. Legutóbb arról mesélt nekünk, hogy miképpen érkezett meg a koronavírus a városába, azóta viszont eltelt néhány nap, ami alatt sok minden történt. A keleti parti metroplisz a koronavírus egyik amerikai gócpontjává vált, ahol a mai adatok szerint mintegy 4152 esetet tartanak számon.

A mindig nyüzsgő, energiától pulzáló várost is becsukta a Covid 19, március 17 után a polgármester, Bill de Blasio bezáratta a bárokat (az éttermek java része már korábban magától így tett), a helyiek pedig bezárkóztak a négy fal közé.

Ennek következtében a négy éve New Yorkban élő Janzsó Viktort március 19-én szürreális látkép fogadta a város több pontján: a mindig embertömegekkel teli látványosságok mintha egy apokalipszis után játszódó hollywoodi film díszletei lennének – mondjuk Legenda vagyok – a sugárutakat, tereket, metróaluljárókat betöltő élő embertömeg hiánya olyan, mint egy néma sikoltás.

Külön köszönet Janzsó Viktornak a fotókért.

janzsó viktor | koronavírus | new york | covid-19 | koronavírus-járvány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom