Az energiaárak világszerte az egekbe szöknek, itt az ideje, hogy konyhánkat is tudatosan használjuk, hiszen néhány apró szokás megváltoztatásával sokat spórolhatunk. Íme tíz konyhai trükk, amellyel csökkenthetjük a rezsiszámlát.
1. Ne csak egy ételhez kapcsoljuk be a sütőt! Ha például tepsis csirkét készítünk, egy másik tepsire szórhatunk kenyérkockákat is, hogy aztán abból zsemlemorzsát készítsünk.
2. Itt az ideje, hogy ismét elővegyük a jó öreg kuktát, amivel az ételek, így a levesek és a pörköltek is jóval rövidebb idő alatt elkészíthetők.
3. A sütő és a tűzhely maradék hőjét használjuk fel! Kapcsoljuk ki a sütőt hamarabb és hagyjuk, hogy az ételünk pihenés közben készüljön el!
4. Csak annyi vizet forraljunk, amennyire az étel készítésekor valóban szükségünk van. Így nemcsak energiát takaríthatunk meg, de a vízzel is spórolhatunk.
5. A mosogatógépet használhatjuk szuvidálóként is. Pakoljuk meg edényekkel, egy befőttesüvegbe pedig halmozzunk például kockára vágott zöldségeket. Mire a mosogatógép programja lejár, a zöldségek is puhává válnak.
6. Érdemes beszerezni egy többszintes ételpárolót, így egyetlen konyhai eszköz használatával elkészíthetjük a főételt és a hozzá tartozó köreteket is.
7. A wokban történő főzés energiahatékony, ráadásul friss és egészségesé teleket is készíthetünk benne.
8. Az egytálételek szintén jó megoldások lehetnek, hiszen ezekben gyorsan, teljes értékű fogások készíthetők.
9. Az indukciós főzőlapok egyszeri nagyobb kiadással járnak, de lényegesen kevesebb energiát használnak.
10. Készítsünk házi tésztát, így nemcsak az alapanyagok árán spórolhatunk, de a főzési időt is lerövidíthetjük.
(Forrás: Finedining Lovers, fotók: Getty)
energiaárak | energiahatékonyság | praktika | konyhai trükk
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
A tányér után a pohárban is Ázsia hódít: megérkeztek Budapestre a nyár legizgalmasabb koktéljai
Hatalmas nemzetközi sikert ért el egy magyar borászat
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

