Új vasúti és autópályahíd épül a magyarok kedvenc úti célján, aminek örülni fognak a turisták

Tavaly egy Pelješac-félszigetre vezető hidat adtak át, néhány év múlva pedig egy újabb épül Krk szigetéhez. Az ehhez kapcsolódó tanulmányok és forgalmi dokumentációk elkészítésére most nyílt pályázatot írtak ki.

A híd a tervek szerint a Mala Vrata-csatornán ível át, és a Laterna-félszigeten végződik, a hozzá kapcsolódó utak pedig elérik a szintén építésre váró új omišalji kikötői terminált is. A projekt már régóta körvonalazódik Tengermellék-Hegyvidék megye (Primorsko-goranska) területrendezési tervében, a pályázatra pedig a január 29-i határidőig várják a jelentkezőket.

A már elkészült Krk-híd

A már meglévő Krk híd az új út megépülése után is működik majd, de a forgalom jelentősen csökkenni fog rajta.

Az új híd a korábbi tervek szerint kétszintes lesz, a felső szinten közlekednek az autók, alul pedig a vonatok.

A teljes folyamat az építkezéssel együtt várhatóan legalább öt évet vesz igénybe, ebből a környezeti hatástanulmány körülbelül két év, a teljes megvalósíthatósági tanulmány pedig nagyjából három év. Ezután következnek az építési tenderek, majd a tényleges kivitelezés.

Az Isztriai-félsziget, a szomszédos szigetek és a Kvarner-öböl rengeteg kevéssé ismert gyöngyszemet rejt, amilyenek például ezek a velencei hangulatú városkák.

(Forrás: Croatia Week, képek: Getty Images)

 

autópálya | vasút | híd | Krk | vonat | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom