Egy új tanulmány 184 ország és 43 nagyváros megélhetési költségeit határozta meg.
Rengeteg megfontolni való van egy külföldre költözés előtt, ez aligha újdonság. A személyes biztonságtól kezdve a kiszemelt város nyüzsgéséig sok minden szerepel a befolyásoló tényezők listáján, de mivel jó néhányan a megfizethetőbb életmód miatt kezdenek új életet máshol, a megélhetési költségek is kiemelt helyen tanyáznak.
A külföldieknek nyújtott adóügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Greenback a Trading Economics és az Expatistan adatait elemezve 184 ország és 43 nagyváros megélhetési költségeit becsülte meg annak érdekében, hogy kiderítse, hová érdemes költözni. A felmérés során figyelembe vették a megélhetési költségeket egyénre lebontva, illetve egy négytagú családra vonatkozóan is.
Mindezek alapján a világ legmegfizethetőbb helye a külföldről érkezők számára Dél-Afrika káprázatos fővárosa, Fokváros.
Az átlagos havi megélhetési költségek ott egy magánszemély esetében 1447 dollár (520 ezer forint), egy család esetében pedig 2694 dollár (969 ezer forint) körül alakulnak.
A második helyen Denpasar, Bali tartományi fővárosa végzett. Valójában ez a legolcsóbb úti cél egy család számára, mivel a havi megélhetési költségek 2678 dollárra (964 ezer forintra) rúgnak, míg egy személyre vonatkozóan 1516 dollárra (545 ezer forintra) jönnek ki.
A tanulmányból a legkevésbé megfizethető helyekről is tájékozódhatunk: ebből az aspektusból nézve San Francisco, Szingapúr és London foglalja el az első három helyet, vagyis ott a legmagasabbak a költségek.
A legmegfizethetőbb városok listája pedig így fest:
- Fokváros, Dél-Afrika
- Denpasar, Indonézia
- Athén, Görögország
- Mexikóváros, Mexikó
- Bangkok, Thaiföld
- Glasgow, Egyesült Királyság
- Isztambul, Törökország
- Lisszabon, Portugália
- Barcelona, Spanyolország
- Birmingham, Egyesült Királyság
A tanulmányról bővebben itt lehet olvasni.
Itt pedig világszerte húszezer városlakó, illetve utazási újságíró mondta el a TimeOut utazási magazinnak, hogy mely városokat tartja a legjobbnak a gasztronómiai, építészeti és kulturális felhozatal alapján.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)
városok | lista | külföldi | megfizethető | munkaválallás
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!