Csak egy uniós országban nőttek nagyobbat a lakásárak, mint nálunk

Az Eurostat adatai szerint 2022 második negyedévében a bérleti díjak és a lakásárak is folyamatosan emelkedtek az Európai Unióban.

Míg a bérleti díjak 1,7 százalékkal, a lakásárak 9,9 százalékkal voltak magasabbak 2022 második negyedévében, mint 2021 azonos időszakában, hasonló pályát követve, mint 2010 és 2011 második negyedéve között. Jelenleg azonban eltérően alakultak a lakásárak és a bérleti díjak, míg utóbbiak egészen 2022 második negyedévéig folyamatosan emelkedtek, a lakásárak jelentősen ingadoztak.

A 2011 második negyedéve és 2013 első negyedéve közötti meredek zuhanást követően a lakásárak 2013 és 2014 között stabilak maradtak, majd egy 2015-ös hirtelen emelkedést követően gyorsabb drágulásba kezdtek, mint a bérleti díjak. Ha összehasonlítjuk 2022 második negyedévét 2010 azonos időszakával, azt látjuk, hogy az Európai Unió 19 tagállamában a lakásárak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a bérleti díjak.

A legmagasabb lakásárakat Észtországban, Magyarországon, Luxemburgban, Lettországban, Litvániában, Csehországban és Ausztriában találjuk.

Az adatok azt mutatják, hogy ezekben az országokban a lakásárak több mint kétszeresükre emelkedtek 2022 második negyedévében 2010-hez képest. Észtországban 196 százalékkal nőttek a lakásárak az idei év második negyedévében 2010-hez képest, de a többi országban is hasonló emelkedést figyelhetünk meg,

Magyarországon 168 százalékos, Luxemburgban 135 százalékos, Lettországban 131 százalékos, Litvániában és Csehországban egyaránt 130 százalékos, Ausztriában pedig 121 százalékos növekedést regisztráltak 2022 második negyedévében.

A fent említett országokkal ellentétben Görögországban huszonhárom százalékkal, Olaszországban nyolc százalékkal, Cipruson pedig hat százalékkal csökkentek a lakásárak.

Ami a bérleti díjakat illeti, ha 2022 második negyedévét 2010-hez hasonlítjuk, az EU huszonőt tagállamában emelkedtek, kettőben pedig csökkentek az árak. A legnagyobb mértékben Észtországban (214 százalékkal), Litvániában (139 százalékkal) és Írországban (82 százalékkal) emelkedtek. Görögországban ugyanakkor huszonnég Cipruson pedig 0,2 százalékkal csökkentek a bérleti díjak 2022 második negyedévében.

Az albérletárakra a rezsiköltségek is hatással lehetnek, ha pedig összehasonlítanád a világ különböző országainak az árait, azt itt megteheted.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images, Unsplash) 

magyarország | lakásárak | európai unió | bérleti díjak

FOLYTASD EZZEL

Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva

Sulciová Silvia interjú

Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom