Nem szűnt meg, pedig nagyon közel állt hozzá a Lancia, az 1906-ban alapított olasz autómárka, amely hamarosan új erőre kaphat a Stellantis létrejöttével.
1906-ban alapította cégét Vincenzo Lancia, és a torinói műhelyéből a következő évben került ki az első autója. A márka hamarosan a műszaki újításokról lett ismert, az első önhordó karosszériát 1922-ben a Lambda, az első ötfokozatú sebességváltót 1948-ban az Ardea vezette be.


Az ötvenes években a Formula–1-ben is szerepelt a Lancia, 1954-ben és 1955-ben indultak a D50-nel,
de a második szezon közben feladták a küzdelmet, miután a pilótájuk, Alberto Ascari halálos balesetet szenvedett a monzai pályán egy Ferrari tesztelése során.
Vincenzo Lancia halála után 1937-ben a fia, Gianni vette át a cég vezetését, és ugyan a Lancia olyan elismert modelleket gyártott, mint az Aurelia és a Flaminia,
1956-ban el kellett adniuk a családi céget, amit végül 1969-ben a Fiat-csoport vásárolt meg.


A Lancia évtizedeken át meghatározó szereplője volt a rali-világbajnokságnak,
a hatvanas években a Fulvia, a hetvenes években a Stratos, a nyolcvanas-kilencvenes években a Delta összesen tizenöt világbajnoki címet szerzett a márkának, mielőtt ebből a sportágból is kiszálltak.


A szögletes Delta és Thema piaci sikereket is hozott a márkának, a kilencvenes évek végére eladási csúcsot döntött a Lancia.
A márka legnépszerűbb modellje egy stílusos városi kisautó, az Y lett, amelyből a kilencvenes évek végére csaknem 150 ezret adtak el egy évben.



Az extravagáns Thesis és a vadonatúj Delta nem tudta felemelni a márkát, amelyet az újonnan létrejött Fiat Chrysler erőforrásainak kihasználásával próbáltak megmenteni.
A Chrysler 300 és a Voyager is Lancia-emblémával került piacra, de az eladások messze elmaradtak a várakozásoktól.



„A Lanciának csak Olaszországban van vonzereje” – vallotta Sergio Marchionne, a Fiat-csoport korábbi vezére
2014-ben, amikor a Lancia szinte az összes piacról kivonult. Csak Olaszországban maradt kapható az Ypsilon, amely a mai napig a nők kedvence, évente 40 ezret adnak el belőle.



Mégsem kell temetnünk a neves olasz márkát, hiszen a PSA és a Fiat Chrysler összeolvadásával nemrég létrejött Stellantis új esélyt adhat a Lanciának. Carlos Tavares, a megakonszern vezetője kijelentette, hogy minden márkának van jövője a csoporton belül.
A Lanciát az Alfa Romeo és a DS mellé sorolják a prémiummárkák közé, és úgy tudni, hogy hamarosan egy kompakt crossover modellel térhet vissza a piacra, amelynek az Opel Mokka és a Peugeot 2008 adja az alapját, és ennek megfelelően tisztán elektromos hajtású változata is lesz.
A részletesebb tervek kidolgozására és bejelentésére még várnunk kell, mindenesetre Tavares kijelentése reményt adhat, hogy
a több mint egy évszázados múltra visszatekintő olasz márka hamarosan ismét a régi fényében ragyoghat a Stellantis csillagképében.
A Stratos Zero nemcsak a hetvenes évek elején számított lenyűgözőnek, hanem minden idők öt legmeghökkentőbb koncepcióautója közé is beválasztottuk. A Lancia stílusos modelljei rendszeres szereplői a Concorso d’Eleganza Villa d’Este szépségversenyének, és reméljük, hogy a Peugeot-val közösen ismét legalább olyan látványos alkotások születnek, mint az e-Legend koncepció volt.
(Képek: Lancia, Getty Images)
lancia stratos zero | lancia delta | lancia | márkatörténet | lancia stratosIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Skócia legelszigeteltebb sarkát idézi meg a Land Rover

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!