Bár az árak az egekben vannak, adót legalább nem kell fizetni ebben a városban

Az emberek itt úgy érzik, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk még akkor is, ha nem kevés pénzből gazdálkodhatnak.

Ahogyan már korábban is írtunk róla, világszerte húszezer ember válaszolt a Time Out magazinnak a városuk életével kapcsolatos különböző kérdésekre a múzeumoktól kezdve az éjszakai életen át a biztonságig. A felmérés arra is kíváncsi volt, hogy a lakosok mennyire találják borsosnak az árakat a városban, ahol élnek.

A válaszokból pedig úgy tűnik, Dohát érzékelik a legdrágábbnak az ott élők, akiknek 97 százaléka panaszkodott a magas árakra. De miért kell ott olyan mélyen a zsebükbe nyúlniuk az embereknek? Az egyik legfontosabb tényező, hogy

a legtöbb élelmiszert importálni kell, mivel ott nem terem meg, így jóval többe kerül.

Ugyanakkor a mérleg másik oldalán is találunk valamit: a lakosoknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, tehát a fizetésükből elvileg többet tarthatnak meg, mint a világ átlagpolgárai.

A második legdrágábbnak érzékelt város Auckland lett, míg a harmadik helyre Stockholm került. Ez a felmérés teljes egészében az emberek szubjektív benyomásaira hagyatkozott, ami alapján a legolcsóbb városok listáját is összeállították. Ha pusztán az árakból indulunk ki, akkor kissé más eredményt kapunk.

(Forrás: Time Out, képek: Unsplash)

drága városok | auckland | stockholm | felmérés | doha

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom