Úgy tűnik, egyre több helyen szűnik meg a követelmény.
Jövő héttől már Magyarországon sem kell eltakarni a szánkat és orrunkat, ha zárt térbe lépünk, és az óceánjárók is elkezdtek lazítani az előírásaikon, a légitársaságok közül elsőként pedig
a brit Jet2 döntött úgy, hogy nem követeli meg utasaitól a maszkot Angliában és Észak-Írországban sem a repülőn, sem a terminálon.
Skóciában azonban továbbra is maszkban kell utazniuk a hat évesnél idősebbeknek, és mint a légitársaság figyelmeztet, az utasoknak akkor is fel kell venniük a védőeszközt, amikor egy tengerentúli úti célra érkeznek.
A döntés azután született, miután Angliában eltörölték a maszkviselési kötelezettséget, és a kormány megengedte, hogy az üzemeltetők szabadon határozzák meg saját követelményeiket a száj és az orr eltakarására vonatkozóan. Más brit légitársaságok, például a British Airways és a Virgin Atlantic egyelőre nem változtattak az előírásaikon.
Korábban egyébként napvilágot láttak olyan vélemények is, melyek szerint örökre maszkot kell majd hordanunk a repülőkön, és úgy tűnik, hogy ez ellen az utasoknak nem is lenne különösebb kifogásuk.
(Forrás: travelandleisure.com, képek: Unsplash)
Jet2 | maszkviselés | repülő | légitársaság | brit | maszk
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!