Meglepő, hogy milyen listán lett dobogós Magyarország

A rövid távú bérlemények adatait elemző AirDNA összeállította a legkeresettebb európai úti célok listáját. Az eredmények némi meglepetéssel is szolgáltak.

Az utazási fellendülést Horvátország vezeti, ahol 2021-hez képest 132 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, és ezzel megelőzte a többi hagyományos mediterrán versenytársat, például Olaszországot és Spanyolországot.

Ebben az is közrejátszott, hogy Olaszországgal és Spanyolországgal ellentétben

Horvátország hamar, már május 3-án eltörölte a beutazási korlátozásokat.

A szomszédunkban a kereslet ugyanakkor még most is erős, és minden más európai országot megelőz a foglalási trendekben.

Ugyanakkor nemcsak Horvátországban regisztrálták a foglalások jelentős növekedését. A lista második helyén Norvégia áll, ahol 117 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, a harmadik helyen pedig Magyarország következik 97 százalékkal.

Ugyanakkor, ha a 2022-es összeurópai adatokat a 2019-esekhez hasonlítjuk, azt látjuk, hogy csak 7,2 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak most.

Nemrég írtunk arról, hogy Zágrábot Európa legjobb ár-érték arányú úti céljának választották, bár a horvát árak a helyiek szerint az egekben járnak.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Getty Images)

 

lista | norvégia | legkeresettebb | magyarország | úti cél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom