Egy hosszú repülőút vége nagy megkönnyebbülést jelenthet az utasok számára. Többféleképpen is.
Ugye a földet érés nemcsak arra ad lehetőséget, hogy felálljunk és kinyújtózzunk, hanem arra is, hogy olyan WC-t használjunk, ami nem egy apró szekrénybe van szorítva.
Ezért érthető módon sokan a repülőtérre érkezés után egyenesen az első mosdóba mennek, ami hiba lehet.
Samantha Brown utazási szakértő szerint jobb opció a második vagy akár a harmadik vécét felkeresni érkezés után, ugyanis jóval kevesebben használják azokat a létesítményeket, tehát kisebb valószínűséggel futunk bele felesleges sorban állásba. – Általában mindenki az elsőre igyekszik, ami azt jelenti, hogy sorba kell állni! Viszont a második vagy harmadik legközelebbi mosdó többnyire szinte üres, így nyugodtan bemehetsz, hogy elvégezd a dolgodat – mondja.
Sok utas viszont teljesen elkerüli a reptéri mosdókat, mondván azok a terminál legpiszkosabb helyei. A kutatások azonban bebizonyították, hogy ez nem így van.
Egy finnországi repülőtéren végzett korábbi tanulmány kimutatta, hogy a gépek ülésein lévő műanyag tálcák valójában sokkal rosszabbak ebből a szempontból, mert potenciálisan naponta több száz utas érintheti meg azokat.
Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
hiba | utazás | legtöbben | elkövetik | leszállás | mosdó
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!