"Ezeket a számokat nem lehet kitermelni": tizenháromszorosára nő az egri Macok Bisztró gázszámlája

Az egri Macok Bisztró és az Imola Udvarház tulajdonosa az ATV Heti napló című műsorának beszélt az elszálló rezsiárakról.

Mint mondta, eddig télen az étteremben és a tizenöt szobás hotelben hétszázezer forintos gázszámlát fizettek, most ennek a tizenháromszorosát kellene fizetniük, azaz nyolcmillió forintot. Ez ráadásul már a mérsékelt összeg, korábban húszszoros áron adták volna nekik a gázt.

Ezeket a számokat nem lehet kitermelni. Nem lehet egy bécsi szeletet 30 ezerért, vagy egy szobát százezrekért adni"

– mondta Mucsinka János.

Az étteremben kondenzációs gázkazánt szereltetnek fel, hogy csökkentsék a gázfogyasztásukat, emellett úgy tűnik, hogy a szállodai és éttermi létszámot is csökkenteniük kell –  a szállodában és az étteremben negyvenkilenc ember dolgozik.

A tulajdonos arról is beszélt, hogy

az étterem forgalmán már lehet érezni, hogy az emberek óvatosabban költenek.

Az energiaárak emelkedése nemcsak a magyar vendéglátókat viseli meg: Olaszországban egészen drámai módon tiltakoznak az éttermesek az elszálló költségek ellen, és egy brit Michelin-csillagos pub séfje is elmondta, mennyire fog ugrani a rezsijük.

(Forrás: 24.hu, képek: Imola Udvarház)

áremelés | imola udvarház | macok bisztró | eger | gáz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom