Emmanuel Macron harcot hirdetett egy Netflix-sorozat miatt

Az Emily Párizsban 5. évadában a francia főváros mellett Rómában zajlanak a cselekmények, ahol a főszereplő, Emily új kalandokba vág bele és persze románcból sincs hiány. Az olasz helyszínek kiemelkedő sikert ígérnek, azonban Franciaország és Párizs turisztikai szereplői aggódni kezdtek. Harcolni akarnak azért, hogy a sorozat továbbra is hozzájárulhasson az ország vonzerejéhez.

A Netflix egyik legsikeresebb sorozata, az Emily Párizsban, nem csupán a képernyők előtt hódított meg milliókat, de jelentős hatást gyakorolt a francia turizmusra is. Bár a sorozatban megjelenő, idealizált Párizs sok kritikát kapott a valóságtól való elrugaszkodottsága miatt, a francia főváros hatalmasat profitált a produkcióból. A legutóbbi évad azonban Rómába viszi a történetet, ami politikai reakciókat váltott ki Franciaországban.

Emmanuel Macron francia elnök nyíltan kijelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy a sorozat továbbra is Franciaországban maradjon. A Variety-nek adott interjújában hangsúlyozta:

"az Emily Párizsban-nak Rómában nincs értelme."

Macron aggodalma érthető, hiszen a sorozat turizmusra gyakorolt hatása jelentős volt: a francia Nemzeti Mozi- és Animációs Központ szerint a turisták harmincnyolc százaléka említette a sorozatot látogatásának egyik okaként.

A sorozat 2020-as indulása óta a produkció hatására jelentősen megnőtt a Párizsba történő költözéssel kapcsolatos internetes keresések száma, több utazási iroda pedig már tematikus városnézéseket is szervez a legfontosabb forgatási helyszínekhez.

(Forrás: The Guardian, fotók: Netflix)

macron | netflix | emily | párizs | Emily Párizsban

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom