Rotterdam legmenőbb kortárs épületeivel bővült Hollandia óriásmakettje

A Madurodam nemcsak az ország közhelyes nevezetességeit mutatja be, de időnként új klasszikusok is bekerülnek, mint most egy sor rotterdami épület.

Hága egyik nevezetessége a Madurodam makett univerzum, egy focipályányi területre zsúfolt Hollandia-esszencia, városokkal, szélmalmokkal, a Schiphol reptérrel, Erasmus híddal, mozgó-forgó-közlekedő eszközökkel. Vagyis nemcsak szép régi épületekkel töltötték meg a területet, de igen alaposan bemutatják ott az országot is.

Olyannyira, hogy az év minden napján nyitva lévő parkban minden egyes fűszál a helyén van, közlekednek a (mini)vonatok, a házakat védő gátrendszer működését pedig ki is kipróbálhatjuk személyesen.

Ráadásul miután a holland építészet a világ élvonalában van, és időről időre születnek új emblematikus épületek, ezek akár be is kerülhetnek a Madurodamba – mint most a Markthal és a Depot Boijmans Van Beuningen (mindkettőt az MVRDV tervezte):

Az Erasmus-híd korábban is látható volt a Madurodamban, most viszont készült egy új Rotterdam-szekció, ahová bekerült a fenti két épület (az egyik egy piac, a másik egy, az éppen nem kiállított festményeket és más műalkotásokat tároló, ám azokat ily módon mégis bemutató raktár), valamint mellettük az OMA-féle De Rotterdam irodaház, amely ugyanúgy az Erasmus híd elé került, ahogyan a valóságban is.

Rotterdam legjavát mutatja még ezeken kívül többek közt az Euromast torony, aminek a tetején egy étterem található, vagy a híres kockaházak sora. Az új részleg átadásánál jelen volt Rotterdam polgármestere, Ahmed Aboutaleb, valamint a Madurodam 16 éves „gyerekpolgármestere”, Dominique.

A Depot zöld tetője, háttérben az Erasmus híd

 

A park szerint az új szekció – amelynek megtervezésében az MVRDV építészei segítettek – „megmutatja, miért híres Rotterdam az innovatív építészetéről.” A miniatűröket sokféle játékos elem kelti életre, például a Markthal egy ösvény fölé került, így a látogatók átsétálhatnak alatta, és be is csöngethetnek, hogy a híres és kevésbé híres rotterdamiak halljanak róluk.

A Markthal – egy piactér teljes új megközelítése egy gigantikus boltívvel, rajta a világ legnagyobb műalkotásával, Arno Coenen és Iris Roskam Cornucopia (Bőségszarú) munkájával –  2014-ben, a Depot 2022-ben nyílt meg, mindkét épület hamar a város nevezetességévé vált.

A Madurodam 1952-ben nyílt meg, azóta látogatók millióinak nyújt interaktív Hollandia-élményt. A cél, hogy a látogatók „hozzáférhető, szórakoztató és edukatív módon fedezzék fel, ami köti össze őket”, miközben a bevételeiket gyermekjótékonysági célokra ajánlják fel.

A Madurodamról, Hágáról és környékéről itt írtunk korábban, sőt még izgalmasabb friss hírek is vannak a városból, ugyanis a helyi önkormányzat elejét venné a lakásárak folyamatos emelkedésének, ezért merész intézkedésre szánta el magát.

(Forrás, fotók: MVRDV, nyitókép: Roadster)

madurodam | hága | mvrdv | depot | markthal

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom