Kiderült, mikor szeretünk leginkább nyaralni menni, és az is, hová

Idén a magyarok többsége tervez nyaralást, és a külföldi úti célok közül az európai országok, a belföldiek közül pedig a Balaton a legnépszerűbb – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona megbízásából a 18–59 éves korosztály körében végzett országos reprezentatív kutatásból.

A legtöbben július második felében mennek nyaralni, és belföldi szállodaválasztásnál a kirándulási lehetőségek, a barátságos kiszolgálás, a bőséges és egészséges ételkínálat, valamint a többgenerációs programlehetőségek bizonyulnak a legfontosabb szempontoknak.

A magyarok közül a legtöbben (39%) évente egyszer mennek pihenni, de sokan vannak olyanok (38%), akiknek évente több alkalommal is van erre lehetőségük. Két-három évente a megkérdezettek közel hat százaléka, négy-öt évente három százalékuk, hatévente vagy ritkábban pedig szintén három százalékuk megy pihenni. A válaszadók tizenegy százaléka jelezte, hogy soha nem utazik el kikapcsolódni.

Nyaralás 2019-ben: a belföldi úti célok és a Balaton a sláger

A magyarok többsége (62%) megy 2019-ben nyaralni. A megkérdezettek közül a legtöbben (32%) kizárólag belföldi célpontot, 26 százalék pedig csak külföldi desztinációt jelölt meg (négy százalékuk külföldre és belföldre egyaránt utazik). Itthon a Balaton a legnépszerűbb régió, a megkérdezettek 21 százaléka jelezte, hogy oda megy kikapcsolódni.

A legnagyobb hazai tavat jóval leszakadva a Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl követi. A külföldi úti célok közül az európai országok a legnépszerűbbek (az összes válaszadó 23,2 százaléka készül oda). Szabó Linda, a Carbona értékesítési vezetője elmondta, tapasztalataik szerint sokan vannak olyanok, akik második nyaralásként, egy külföldi utazás kiegészítéseként választanak kényelmes belföldi szállodát.

A kutatásból az is kiderül, hogy a belföldi hotelek kiválasztásánál melyek a legfontosabb szempontok:

a legtöbben a kirándulási lehetőségekre (51%), a barátságos kiszolgálásra (50%), valamint a bőséges és egészséges ételkínálatra (41%) voksoltak

(több lehetőség közül lehetett választani).

Sokan vannak olyanok is, akik a többgenerációs programlehetőségeket (36,4%), a minőségi wellness-szolgáltatásokat (30,6%) és a szabadtéri élményfürdőt (26,8%) jelölték meg, mint a szállodaválasztásban fontos szempontokat.

Szabó Linda szerint a szabadtéri vízfelületek a nyaralás elengedhetetlen kellékei, és sok vendég ma már elvárja, hogy a család minden tagja számára legyenek programok a szállodában.

A legtöbben július második felében és augusztus elején mennek nyaralni

Július második és augusztus első felére esik idén is a legerősebb nyaralószezon a Carbona kutatása alapján: igazodva az iskolai szünethez is, a válaszadók közül a legtöbben (35%) július második, valamint augusztus első felére (22%) időzítik idei nyaralásukat.

Ez is érdekelhet:

Öt hely a Balaton északi partján, mesebeli kilátással

Néha érdemes eltávolodni a strandtól és a lángosostól, mert a csoda egy szinttel feljebb kezdődik.

(Fotók: Unsplash, Gyana Dániel)

nyaralás | statisztika | magyarok | wellness | balaton

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom