Ez a kávézó addig nem engedi el a vendégeit, amíg be nem fejezik határidős munkáikat

Az elmúlt két évben egyre többen kóstoltak bele a távmunkába, ennek előnyei mellett azonban megtapasztalhatták az árnyoldalát is. Ilyen például a munkaidő és a magánélet keveredése, valamint azok a folyamatosan jelen lévő zavaró tényezők, amelyek megnehezítik a határidők betartását. Egy tokiói kávézó meglepő megoldást kínál a problémára: addig nem engedik el a vendégeiket, amíg azok le nem adták munkájukat.

A Manuscript Writing Cafe egy apró, csupán tíz férőhelyes kávézó, ahol korlátlan mennyiségű kávét és teát fogyaszthatnak a vendégek. Minden munkaállomáson wifihozzáférést és töltőportokat biztosítanak. Azonban több ez, mint egy átlagos kávézó, ahol dolgozhatunk, a személyzet ugyanis a vendégek mögött állhat és

mindaddig szemmel tarthatja őket, amíg azok be nem fejezik határidős munkáikat.

A kávézóban a vendégek megérkezésük után azonnal felírják egy papírra a nevüket és azokat a céljaikat, amiket ottlétük alatt el akarnak érni. Ilyen például egy blogbejegyzés megírása, egy képregény megrajzolása vagy bármilyen kreatív munka. Ezt követően kiválasztják azt, hogy mit szeretnének, hogyan ellenőrizze a haladásukat a személyzet.

Ennek enyhe szintje, amikor a kávézó dolgozói megkérdezik tőlük a fizetés előtt, hogy befejezték-e a feladataikat, a normál szinten óránként rájuk néznek és státuszt kérnek, míg a legkeményebb verzió esetén

a személyzet gyakorlatilag a fejük felett áll és folyamatosan nyomást gyakorolva sürgetik, hogy elkészüljenek a munkával.

A tulajdonos azt mondta, a kávézó dolgozóinak valójában nem a megfigyelés a céljuk, hanem az, hogy támogassák a vendégeiket munkájukban. A Manuscript Writing Cafe 130 jent, körülbelül 360 forintot számít fel az ott tartózkodás első harminc percért és 300 jent, azaz nagyjából 822 forintot minden további megkezdett óráért. A kávézó tulajdonosa szerint így általában mindenki sokkal gyorsabban végzi el a munkáját.

(Forrás: matadornetwork, fotók: Facebook)

kávé | tokió | kávézó | kávéház

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom