Elképesztő pulykasütési trükköt mutatott mindenki kedvenc sütis műsorának zsűritagja

Avagy Mary Berry és a hálózsák története. 

A 87 éves sztárszakács karrierje során több mint hetven szakácskönyvet írt már, melyekben szezonális receptjeit és konyhai hack-jeit osztotta meg. Idén karácsonykor a BBC One-on december 19-én adásba kerülő Mary Berry's Ultimate Christmas című műsorának házigazdája lesz majd, ahol további trükköket árul el az ünnepi vacsorával kapcsolatban.

Addig is a The Great British Bake Off  (itthon: Sütimester) című népszerű műsor korábbi zsűritagja egy friss interjúban elmondta, milyen fortélyt alkalmaz a tökéletes karácsonyi pulykáért. Ez pedig nem más, minthogy

sütés után hálózsákba bújtatja a pulykát, hogy az be legyen csomagolva és ezáltal megtartsa a hőt.

"Otthon készítem a pulykát és az elmúlt években megtanultam, hogy nem szabad túlsütni. Mert bizony sokszor túlsütöttem már" – vallotta be Mary Berry a Dish című podcastban.

"Ezúttal fólia nélkül sütöm és amint elkészül, fóliával fogom letakarni, majd a tetejére teszek néhány konyharuhát. Van egy régi hálózsákom, aminek nincs cipzárja, azt húzom rá, merthogy amint kiveszed a pulykát sütőből, az attól még sül tovább. Ezért kell beborítani" – avat be a titokba a The Great British Bake Off-ban Paul Hollywood zsűritársaként hét évig szereplő Berry.

Corey Lee pedig egy három Michelin-csillagos, San Francisco-i koreai étterem séfje, aki évente egy alkalommal, hálaadás napjára készít pulykát, akkor is egy meglehetősen szokatlan módszert választ a fogás elkészítésére.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

sütés | pulyka | karácsony | sztárszakács | sütimester

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom