A tavalyi kihagyás után november 19-én megnyitotta kapuit a főváros ikonikus téli ünnepe.
„Az idei Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár különleges lesz, mert igyekszünk kinyitni mindenki előtt, ezért is tettük lehetővé, hogy legfeljebb 1500 forintos áron árusítsanak a kitelepülő éttermek egytálételt a látogatóknak. Ez a vásár nemcsak a kiváltságos keveseké, hanem minden fővárosié és Budapestre érkezőé” – nyitotta meg a vásárt Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, majd felhívta a figyelmet az első, ünnepélyes adventi gyertyagyújtásra, november 28-án.
Faix Csaba, a szervező Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója idén talán elsőként kívánt boldog ünnepeket minden hazai és külföldi látogatónak – utóbbiaknak angolul is, és kiemelte köszöntőjében,
hogy a hazai kézművesek, akiknek komoly pályázati kiírásnak kellett megfelelniük, kizárólag tradicionális minőségi hazai termékeket kínálnak az idei vásárban, nem pedig tucatárut.
Első a biztonság
Idén kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők a biztonságra. Hogy vigyázhassunk saját magunk és mások egészségére is az ünnepvárás időszakában, a vásár látogatása – a jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően – védettségi igazolványhoz kötött.
Emellett a vendéglátó egységeknél idén először bevezetik a készpénzmentes vásárlást, hogy ezzel is csökkenthessék a járványügyi kockázatot.
Minőségi termékek
Ahogy a látogatók már megszokhatták, a Vörösmarty tér standjainál csak minőségi, hazai termékeket láthatnak és kóstolhatnak. A közel ötven kézműves standnál egyedi portékákat szerezhetünk be az ünnepekre: nagy műgonddal készült kerámiák és csalogató mézeskalácsok, tervezői sapkák és sálak, különleges fadíszek, és még számos különlegesség található a kínálatban. Az ízműveseknél a hagyományos vásári ételek és italok mellett gasztronómiai extrákra is lehet számítani. Most a menüsor is családbarát a Vörösmarty téren, hiszen elérhető kedvezményes kínálat is.
Az adventi hétvégéken meghitt közös gyertyagyújtással, december 1-től pedig ünnepi fényfestéssel készülnek a szervezők a Gerbeaud-ház homlokzatán. A gyermekekről sem feledkeznek meg, hiszen december 5-én, vasárnap ellátogat a Vörösmarty térre az igazi Mikulás is.
További információk a vásár honlapján és Facebook-oldalán.
Fabódékra hulló hó, karácsonyi zene, forralt bor, ünnepi hangulatban nézelődő vidám forgatag – ilyen egy tökéletes karácsonyi vásár. Vajon idén már önfeledten lehet benne részünk? Ma már szinte minden nagyobb európai város megrendezi a maga nagyszabású adventi eseményét, persze akkor, ha a bizonytalan járványhelyzet megengedi azt. Összegyűjtöttük az Euronews nyomán azokat az adventi vásárokat, amelyek garantáltan elvarázsolnak mindenkit.
(Fotók: Czerkl Gábor)
karácsonyi | tér | vörösmarty | vásár | adventi | biztonság
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Megvannak a világ legerősebb útlevelei
5 lenyűgöző francia road trip tengerpartokkal, hegyvidékekkel és történelmi városokkal
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

