Annyira rossz a helyzet, hogy szinte már menekülnek a helyiek a turisták miatt Rómából

Megkeseredett helyiek azzal fenyegetőznek, hogy elhagyják szeretett városukat a turisták fegyelmezetlen viselkedése miatt.

Az elmúlt hónapokban számos népszerű nyaralóhelyen, például Barcelonában vagy a Kanári-szigeteken is tiltakoztak a helyi lakosok, leginkább a brit turisták nem tetsző viselkedése ellen. Többen "menjetek haza" feliratú plakátokkal rohamozták meg az utcákat, és még vízipisztollyal is lespriccelték a turistákat, miközben azok éppen vacsoráztak. A tiltakozók többsége a természetet tönkretevő túlturizmus miatt emelte fel szavát, valamint az nem tetszik nekik, hogy sorra vásárolják fel külföldi befektetők a nyaralókat, amivel pénzt szívnak ki a gazdaságból.

Olaszországban sem sokkal jobb a helyzet, sőt.

Carlo Verddone  filmrendező és forgatókönyvíró szerint Rómában a részeg külföldiek "letolják a nadrágjukat és a szabadban könnyítenek magukon" a nyilvános vécék hiánya miatt. Ez a gyakori jelenség, valamint a véget nem érőnek tűnő turistaforgalom, a szemét, és az ocsmány graffitik miatt az 1950 óta Rómában élő művész azt fontolgatja, hogy inkább összecsomagol és elköltözik.

"Tényleg hetente kétszer-háromszor is elgondolkodom azon, hogy kvázi elmenekülök innen" – mondta a helyi sajtónak. "Ez pedig nem csak engem érint. Sok barátom hasonlót tervez, holott korábban nem gondolkodtak ilyenen".

"Ha húsz percig nézelődik az ember a Ponte Garibaldi vagy a Ponte Sisto hídról, azt látja, hogy valaki ledobja a nadrágját, és otthagy egy szuvenírt" – festi le a helyzetet. Carlo  Verddone "szégyenletesnek" és "elképzelhetetlennek" tartja ezt a viselkedést és arra szólította fel a tisztviselőket, hogy több nyilvános piszoárt helyezzenek el a városban.

Róma tavaly a legkomolyabb turistaáradatot könyvelhette el, 2024-ben 35 millió látogatót vonzott (a 2022-es 32 millióhoz képest).

Jó néhány város nehezen tud megbirkózni az évről évre egyre nagyobb számú turistával, a nevezetességeket elözönlő tömegek miatt már maga a nyaralás is élvezhetetlenné válik. A Wolters World utazási vloggere, a több mint egymillió YouTube-feliratkozóval rendelkező Mark megosztotta, hogy szerinte melyek azok az európai városok, amelyeket leginkább tönkretesz a túlturizmus, és hogyan lehet megküzdeni a tömeggel.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

helyiek | viselkedés | róma | túlturizmus | olaszország | panasz

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom