Menekülttáborok mintájára épül fel ez a faházas falu Kijev mellett

A Slava Balbek ukrán építész által alapított Balbek Bureau stúdió körülbelül egy hónapja mutatta be annak a menekültfalunak a terveit, amely ideiglenes, de komfortos szállást nyújthat a háború elől Nyugat-Ukrajnában biztonságot kereső lakosoknak.

Az ötlet maradt, de a helyszín azóta változott, ugyanis időközben Volodimir Zelenszkij elnök úgy döntött, hogy a komplexum inkább Kijev közelében, Bucsa és Irpin között épüljön fel, és azoknak biztosítson lakhatást, akik szeretnék újjáépíteni az otthonaikat a háború pusztításai után.

„Bucsában az épületek mintegy 10-15 százaléka pusztult el teljesen, de olyan házak is vannak, amelyeket csak újra kell festeni, üvegezni, és vissza lehet térni beléjük lakni“ – mondta az építész a Dezeennek.

A cél, hogy az emberek maximum három-négy hónapot töltsenek a menekültfaluban, utána visszatérhessenek az otthonaikba,

és mások vehessék át a helyüket.

A Re:Ukraine elnevezésű terv meglévő menekültkomplexumokat elemezve született és moduláris favázas kockaházakat tartalmaz, amelyekben különböző belső tereket lehet kialakítani, emellett közösségi konyhák, fürdőszobák és egyéb terek is helyet kaphatnak bennük.

Ezeket az egységeket azután nagyobb konfigurációkká lehet alakítani, közterekkel és zöldfelületekkel tarkítva, így nemcsak egy százfős település, de akár egy nyolcezer-kétszáz lakosú kisváros is létrejöhet belőlük. A jelen tervek szerint a menekültfalu ezerháromszáz-ötezer embernek biztosít majd lakhatást, és négy-öt hónap alatt épül fel. A stúdió emellett hasonló szisztéma szerint ideiglenes irodahelyiségeket is felhúzna, de ezeket Nyugat-Ukrajnába telepítené.

A háború sújtotta városok újjáépítéséhez egyébként már egy híres építész  is a nevét adta. Azokat pedig, akik elmenekültek az országból, többek között ilyen és ilyen szállások várják.

(Forrás: Dezeen, Dezeen, képek: Balbek Bureau/Dezeen)

Slava Balbek | építészet | ukrajna | menekültfalu | Balbek Bureau

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom