A National Coffee Association szerint a kávé az amerikaiak kedvenc itala, még a vizet is megelőzi a listán – hasonló lehet a helyzet Olaszországban, ahogy itthon is garantáltan az élmezőnyben tanyázik a feketeleves. Ám a lényeg most nem a népszerűség, hanem az örök kérdés: mennyi kávét ihatunk naponta, és mennyi számít már egészségtelennek?
Egy 2017-es tanulmányból kiderül, hogy egy átlag amerikai körülbelül 200 milligramm koffeint visz a szervezetébe naponta, ami még belefér az egészségügyi szakértők ajánlásába.
Az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal ugyanis napi 400 milligrammnál nem ajánl több koffeint egészséges felnőttek számára – ez pedig nagyjából négy-öt csésze kávét jelent.
De vajon elég koffeint fogyasztasz ahhoz, hogy átvészeld a napot? Vagy túl sokat iszol, amiért aztán éjszakánként nem tudsz rendesen aludni? Hogyan hozhatod ki a legtöbbet a kávéból?
„Körülbelül 100-150 milligramm – ami egy-másfél csésze kávénak felel meg – koffeinre van szüksége az embernek az »egészséges« energialökethez, bár ez természetesen egyénfüggő” – mondta Astrid Nehlig, a francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet kutatási igazgatója a Wall Street Journalnak.
„A kávé elkortyolgatása (vagy ledöntése) után általában öt percig tart, amíg az »beindul« és kifejti a hatását, majd úgy 15 és 120 perc között válik optimálissá” – folytatta Nehlig. Tanulmányok kimutatták, hogy a koffein számos szempontból előnyös lehet.
Egy egészségügyi folyóiratban 2023 októberében megjelent publikációból kiderült, hogy azok a felnőttek, akik nagyobb mennyiségben fogyasztottak koffeintartalmú italokat, kevésbé voltak törékenyek, és a későbbi életük során jelentősen jobb fizikai funkciókkal rendelkeztek.
Eközben egy 2023. márciusi tanulmány a kávé jó és rossz tulajdonságait is megállapította. A New England Journal of Medicine című orvosi folyóirat írása szerint legalább egy csésze kávé napi fogyasztása pozitívan befolyásolja a testmozgást, de negatívan hat az alvásra. Emellett növelheti a heves szívdobogás egy bizonyos típusának kockázatát is. Azokon a napokon, amikor kávét fogyasztottak, a kísérletben résztvevők átlagosan 1058 lépéssel többet tettek meg, mint a kávé nélküli napokon. A kávés napokon azonban 36 perccel kevesebbet is aludtak.
A kávét fogyasztók általában motiváltabbak a testmozgásra és jobban is teljesítenek, amikor eljön a mozgásidő, ugyanakkor a kutatás vezető szerzője, Dr. Gregory Marcus kardiológus és orvosprofesszor arra intett, hogy „nem szabad az edzésteljesítmény fokozása érdekében energiaitalokat vagy nagy dózisú koffein fogyasztani.”
Szakértők szerint körülbelül négy-hat óra kell ahhoz, hogy az elfogyasztott koffein felét teljesen feldolgozza a szervezet, de genetikai tényezők is szerepet játszanak abban, hogy mennyire lassan vagy gyorsan metabolizálódunk.
Dr. Frank Hu táplálkozástudományi és epidemiológiai professzor elmondta, hogy a legjobb koffeinforrásnak a cukrozatlan kávé vagy tea számít, illetve ezeknek az italoknak egyéb előnyei is vannak, például a gyulladáscsökkentő hatás.
A lényeg: az egészséges koffeinlökést a legtöbben már egy-másfél csésze kávéval is elérhetik, a hatást 15 és 120 perc elteltével fejti ki, úgyhogy ennek megfelelően érdemes tervezni a napot.
Időről időre előáll valaki a tökéletes eszpresszó titkával, most tudósok egy csoportja tette ezt. A kutatók szerint a titkos összetevő pedig nem más, mint a víz. De nem az, amellyel a kávét főzzük. Azt mondják, ha a kávészemekhez adunk néhány csepp vizet még mielőtt ledarálnánk, egyenletesebb és ízletesebb lesz az eszpresszó.
(Forrás: NY Post, fotók: Getty Images)
alvás | kutatás | egészség | orvos | kávéfogyasztás | kávé
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
Roncsok, barlangok és 2700 éves kincsek: ezért őrül meg a búvárvilág Máltáért
Komoly nemzetközi elismerést kapott Budapest egyik legautentikusabb spanyol étterme
Hamarosan ismét megnyit a világ legismertebb étterme
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



