Close
A nyolcvanas években a Mercedes így képzelte az ezredforduló autóját

A nyolcvanas években a Mercedes így képzelte az ezredforduló autóját

Mostanra már tudjuk, hogy nem egészen ez lett az autózás jövője, de több részlet is valóra vált a Mercedes negyven éve bemutatott jövőbemutató prototípusáról, ami a későbbi S osztálynak is ihletet adott.

A hetvenes éveket meghatározó olajválság még éreztette a hatását, amikor Németország pályázatot írt ki a jövő autójának kifejlesztésére, és ebben az Audi és a Volkswagen mellett a Mercedes is részt vett. 1981-ben készültek el az Auto 2000 névre keresztelt projekt prototípusával, ami az akkor még csaknem húsz évre lévő ezredforduló autóját hivatott megjósolni.

1981-re készült el az Auto 2000 prototípusa, amikor Werner Breitschwerdt volt a kutatás-fejlesztési részleg vezetője a Mercedesnél

A pályázat célja egy legfeljebb 2150 kilogramm tömegű, maximum 11 litert fogyasztó, négy személy szállítására képes autó megalkotása volt, és bár ezek az adatok ma már egyszerűen kivitelezhetőnek tűnnek, nagy kihívás elé állították a korabeli mérnököket. A Mercedesnél egy hosszú és lapos limuzint képzeltek el, amely

a dizájnjával már a kilencvenes évek S osztályát vetítette előre.

A ferdehátú karosszériája azonban merőben eltért a megszokott lépcsőshátú formától,

a kedvezőbb aerodinamika érdekében meredeken lecsapott Kamm-formát képzeltek el,

aminek 0,28-os légellenállási együttható lett az eredménye. Szerepe volt ebben a szélvédőoszlopba rejtett ablaktörlőknek és ablakmosónak is.

A prototípust háromféle hajtáslánccal is megtervezték, és mindegyik érdekes.

A 3,8 literes V8-as benzinest nem gondolnánk különösebben takarékosnak, de részterhelésen képes volt a hengerek felét lekapcsolni, ez a technika pedig csak évtizedekkel később vált valóra, és jelenleg is működik a Mercedes nagymotoros modelljeiben.

A 3,3 literes, biturbó V6-os dízelmotor a célként kitűzöttnél jóval takarékosabb lett,

csak 7,5 litert fogyasztott 120 km/h sebességnél, ezzel előrevetítette a turbódízelek későbbi hódítását. A leginnovatívabb azonban a gázturbinás hajtás lett volna, ami könnyű, kompakt, nyomatékos és tiszta üzemű – és még mindig megvalósításra vár.

Az Auto 2000 sok műszaki és formai újdonsága csak egy évtizeddel később, az 1991-től gyártott W 140-es S osztályban vált valóra

Az autóban más fejlesztéseket is tesztelt a Mercedes, például gyalogosbarát lökhárítókat, az első ülésekbe szerelt biztonsági öveket és a hátsó ülésekbe integrált gyermeküléseket. Ha nem is ehhez hasonló formájú autókat gyártottak az ezredfordulón, a Mercedes által épített Auto 2000 hosszú időre meghatározta az autózás fejlődését.

A jövő technikája

A Mercedesnél az S osztály azóta is a legújabb fejlesztéseket kapja meg, amelyek csak később jelennek meg az autóiparban, a sorozat még fényűzőbb változata pedig nemrég mutatkozott be a Maybach emblémájával. A stuttgarti gyártó közben az elektromos autózás jövőjét is valóra váltja, ennek legutóbbi példája az EQA.

FOLYTASD EZZEL
Az otthon kényelmét ígéri a Hyundai elektromos autója
Az ajkai kristálypoharak sem hiányoznak ebből az egyedi Rolls-Royce-ból
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.
Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom