Legalább tíz méter távolságot kell tartani a többiektől annak, aki dohánytermékre akar rágyújtani Milánó utcáin, éttermi teraszain vagy más szabadtéri helyszínein január elsejétől, amikortól szigorítás lép életbe.
Az önkormányzati rendelkezés nem vonatkozik az elektromos cigarettákra. Olaszországban Milánó az első város, amely
majdnem teljesen füstmentessé akar válni.
A hagyományos dohánytermékek fogyasztóira vonatkozó szabályokat már 2021-ben szigorították, és azóta tilosnak számít rágyújtani a közparkokban, játszótereken, sporttelepeken, a tömegközlekedési eszközök megállóiban, temetőkben, ha
tízméteres távolságra mások is tartózkodnak a közelben.
Négy éve a San Siro stadionban sem lehet dohányozni.
Ugyanez az előírás január elsejétől az utcákra, a bárok és éttermek szabadtéri teraszaira is érvényes lesz. A többi gyalogostól vagy vendégtől legalább tíz méter távolságot kell majd betartani, ami majdhogynem lehetetlenségnek számít, hacsak nem éjszaka sétál és gyújt rá valaki a milánói utcákon.
A szabálysértők negyventől kétszáznegyven euróig terjedő bírságot kockáztatnak.
Olaszországban 2005 januárjában lépett életbe a közintézményekben való dohányzás tilalma, valamint biztonsági távolságot vezettek be köztéri dohányzás esetén.
2012-ben tizennyolc évre emelték a dohánytermékek vásárlásának alsó korhatárát.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
korlátozás | dohányzás | milánó | tilalom | szabály
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!