Close
Minden eddiginél egyedibb sörökkel kápráztat el a Szent András

Minden eddiginél egyedibb sörökkel kápráztat el a Szent András

A Szent András Sörfőzde mindig is úttörőnek számított a hazai kisüzemi kézművesek között, hiszen először készítettek valódi gyümölcsös sört, a mára jól ismert meggyest. Folyamatosan kísérleteznek, innovációkat valósítanak meg, miközben egyre több és különlegesebb ízvilágú alkoholos itallal örvendeztetik meg a sörimádókat. Nincs ez másként most sem, annak ellenére, hogy a nehézségekkel teli időszak különösen hátrányosan érinti a vendéglátásban érdekelteket és a szektort kiszolgáló gyártókat.

Viharos egy év után

Bukovinszky Béla, a Szent András Sörfőzde ügyvezetője minden kétséget kizáróan egyfajta hullámvasúton való utazásnak élheti meg az elmúlt egy évet, hiszen a járvány kirobbanásakor, közel egy évvel ezelőtt még a teljes csőddel mint matematikai eséllyel is számolniuk kellett.

Szerencsére a legrosszabb forgatókönyv nem jött be, ennek ellenére a helyzet rendkívül súlyos volt.

Átszervezésekre volt szükség a túléléshez, a mostani bizonytalan helyzet pedig továbbra is nagymértékben hátráltatja a fejlődést és a fejlesztéseket.

“A vezetőségtől a dolgozókig cégen belül belátta mindenki, hogy nagyon kis szereplők vagyunk, és nem nagyon irányíthatjuk az eseményeket. Nem töretlen a fejlődés, bizony, vannak ilyen nehéz pillanatok. Remélem, hogy azt mi, a kollégák és a partnerek is belátták, hogy csak összefogással lehet megmaradni a piacon. A kooperáció hasznosabb stratégia, mint a konfrontáció. Úgy gondoljuk, hogy ez az egész járvány nemcsak a csapatunkat, de a kisüzemi sörszcénát is közelebb hozta egymáshoz, de biztosak vagyunk benne, hogy a fogyasztóinkkal is pontosan ez történt” – magyarázza az ügyvezető.

Túl a nehezén

Úgy véli, krízishelyzetben az emberek mindig találnak egy közös hobbit, szenvedélyt vagy célt, ami jobb kedvre deríti őket. Ez pedig lehet egy jó sörről való beszélgetés, vagy egy online koccintás a haverokkal.

“A sörözőt átszerveztük mintabolttá, és így korlátozásokkal ugyan, de nyitva vagyunk a mai napig. A webshop beüzemelése és az online értékesítés megszervezése mellett kialakítottuk a saját futárszolgálatos kiszállítást – mondja Bukovinszky Béla. Hozzáteszi, ezen a ponton már látszik az alagút vége, és bár kisebb-nagyobb zúzódásokkal túlélték a helyzetet, idén készen állnak arra is, hogy meghódítsák Kelet-Magyarország és a főváros után futárszolgálatukkal a Dunántúlt is. – Ami nem öl meg az megerősít” – fűzi hozzá.

Ambiciózus zöld tervek

A Szent András Sörfőzde nem véletlenül szervezte meg saját futárszolgálatát. Fontosnak érzik a kiszállítás saját kézben tartását, mert elősegítheti az ökológiai lábnyomuk csökkentését és a fenntarthatóság erősítését, ami kifejezetten fontos szempont a vállalat jövőjét tekintve.

A cél most az, hogy hamarosan minden üres üveget vissza tudjanak venni a vásárlóktól a következő rendelés esetén, hogy aztán az üzem palackmosó gépének munkája után ismét sör kerülhessen az üvegekbe.

De nem csupán a fenntarthatóság a szívügyük, a mostani helyzetben minden eddiginél jobban odafigyelnek a vásárlók elégedettségére, mellettük állnak a nehéz időszakban. Nagy örömükre továbbra is hatalmas népszerűség övezi a sörcsomagokat és azokat a szezonális kiadású, limitált szériákat, melyeket évente csupán egyetlen egyszer lehet megvásárolni.

“Ilyen a karácsonyi Esthajnal sorozat – idén feketeribizlis balti porter – vagy az évjáratos Rettegett Iván (díszdobozos russian imperial stout) és a vintázs, díszdobozos Black Rose, melybe egy prémium minőségű Ritzenhoff Cristal pohár mellett ugyanazt a terméket rejtettük el, csak két különböző évjáratból – ami egy izgalmas kísérlet is egyben” – mondja Bukovinszky Béla.

Az igazi nagy dobás azonban most kezdődik. Elindult a TesztAndrás, ami egyfajta kísérleti sörműhely, ahol a megszokottnál eggyel merészebb, egyszeri főzetek készülnek, sőt, ha valamelyik kiemelkedően nagy siker lesz a fogyasztók körében, akár be is kerülhet egy sör a kínálatba.

“A TesztAndrás sörműhelyben a megszokott stábon túl Mátyus Tomi és Kiss Máté sörfőzőkkel, és egyben a Szent András Sörfőzde barátaival és külsős kollégáival régi receptek tovább csiszolása, kísérletek új összetevőkkel, eddig dédelgetett álmok megvalósítása, és felejthetetlen élmények vannak készülőben. Ebben a munkafolyamatban limitált kiadású, csupán pár ezer palackból álló small batch-szériák készülnek, melyek egy-egy alapanyaggal, a főzde egy-egy sörének újragondolásával, vagy a sörfőzők képzeletének, és néha az eszközük technikai határaival játszanak” – magyarázza az ügyvezető.

Az első páros egy duplán hidegkomlózott, az illatokkal merészen játszó west coast ipából, a Beta. 03-ból és a már-már kókuszos karakterjegyeket hozó, Sabro komlóval főzött – ám cseppet sem túlbonyolított – s.m.a.s.h ipából, a Beta. 11-ből áll.

A Szent András Sörfőzde bizakodóan tekint a közeljövőbe, és bár most nehéz bármit is megjósolni, gőzerővel készülnek a tavaszi Nyitott Főzdék Napjára, a nyári szezont pedig remélhetőleg főzdelátogatással, koncertekkel és egyéb programokkal színesíthetik majd.

Kézműves remekek

Egy spanyol kreatívstúdió, a Masquespacio elképesztően vibráló enteriőrt álmodott meg a Valenciában található La Sastrería étterembe. A belső tereket kézműves kerámia burkolólapokkal borították, így kívánnak tisztelegni a helyi kézművesek munkája előtt, miközben az újhullámos gasztronómia remekeire és az élményalapú étkezésre is felhívják a figyelmet. Fantasztikus pékáru, családias hangulat – ez pedig a balatonfüredi Péklány pékséget jellemzi. De nem csak ettől különleges a kézműves hely: ott valóban minden az, aminek látszik. A vajas kifli vajjal készül, a sajtos perecről lefolyik a sajt, a kakaós csiga pedig éppen olyan, ahogyan a dédi készítette.

sör | kézműves | Rózsa Sörkert | Szent András Sörfőzde | sörgyártás

FOLYTASD EZZEL

Világvégi éttermek, ahová egyszer be kell térni

Pizzaszakácsként bujkált tizenhat évig az olasz maffia leghírhedtebb tagja

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram