Minden fa a helyén maradt, amikor megépítették ezt a kaliforniai álombirtokot

Részünkről máris külön dicséretet kapnak ennek a kaliforniai farmnak a megálmodói, mert úgy húzták fel a birtokot, hogy egyetlen egy fát sem kellett eltávolítaniuk hozzá.

A Field Architecture által megalkotott Pinon Ranch San Franciscótól délre, a Portola-völgyben bújik meg egészen idilli, dimbes-dombos, tölgyfaligettel és zöldellő rétekkel átölelt környezetben.

A ranch tulajdonosai lángoló szerelmet táplálnak a zene és a lovak iránt, így hát a rezidenciát is ennek megfelelően alakították ki: a főépület és az istállók mellett különálló stúdiókat is kapott.

A tervezéskor kiemelkedően fontos volt a táj tiszteletben tartása, ami valljuk be, nem bizonyult egyszerű feladatnak. Ez látszik a főépület szokatlan alakzatán, melynek alapjait viszont úgy ásták meg, hogy valamennyi fa a helyén maradhatott.

Douglas-fenyőt használtak a külső falakhoz, a megkapó panoráma biztosításához pedig hatalmas méretű üvegablakokat szereltek fel – ebből sejthető, hogy a természetes fény beáramlása gyakorlatilag akadálytalanul történhet.

Az otthont két nagyobb zónára osztották fel: az egyik afféle közösségi helyiségnek mondható, míg a másikba a fő lakosztály és további három hálószoba tartozik. A zónákat egy üvegezett előcsarnok köti össze, amely nem csupán egyes szobákba, hanem a szomszédos tölgyfákhoz is átjárást biztosít.

Az enteriőrben hűvös és meleg anyagok váltják egymást. A betonpadló és az acélgerendák fából ácsolt mennyezettel és szekrényekkel párosulva teszik hangulatossá a rezidenciát, nem beszélve a kényelmes, kortárs stílusú bútorokról.

A közös helyiségben a mozdítható tetőnek köszönhetően még több természetes fény áramlik ebbe a meghitt, egyáltalán nem túlgondolt vidéki kis álomotthonba.

Ez is érdekelhet:

Mennyei ez a rezidencia, és nem csak a neve miatt

A nevéből sejthető, hogy ez a Santa Monica-öbölre néző ház dizájnban közelebb áll egy kortárs műalkotáshoz, mint egy divatos otthonhoz.

(Fotók: Dezeen)

farm | természetes | stúdió | kortárs | istálló

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom