San Franciscót nem hiába tartják izgalmas és változatos városnak, ha egy szállodáján belül is ennyiféle stílusjeggyel megrajzolt hangulatba ütközik a vendég, mint a Tilden Hotelben.
Némi art deco köntösbe öltöztetett kortárs szállodát élesztett újjá a brooklyni Studio Track az Államok másik felén, San Francisco egyik feltörekvő kerületében, Tenderloinban.
Az építészek faltól falig kipofozták a történelmi épületet, hogy aztán a minimalistától a modernistáig elég széles skálán terjedő stílusjegyeket hagyjanak rajta.
A szálloda eredetije még 1928-ban nyitott meg Linden Hotel néven. Nem lehet mondani, hogy eseménytelenül alakult a további sorsa: előbb Hotel Mark Twainre kereszteltek át, majd jöttek a nehéz idők, amikor is itt tartóztatták le ópiumbirtoklásért a legendás bluesénekest, Billie Holidayt. Napjainkra már tovaszálltak a megtépázott hírnév okozta esztendők, és a szálloda immáron a Golden Gate Parkban álló Kosárlabdajátékos című művéről ismert szobrászművész, Douglas Tilden után a Tilden Hotel nevet viseli.
A 118 lakosztályos épületben a tiszta vonalak szerves textúrákkal keveredve megidézik a japánok szépségről alkotott híres vabi-szabi szemléletét. Utóbbi a japán esztétikát és világnézetet képviseli, amely az elfogadásban, a mulandóságban és a tökéletlenségben mutatkozik, amit a tökéletelen, mulandó és hiányos szépséggel magyaráznak. Visszafogott anyagokat használva a minimalizmusra törekednek.
Ezeket a jegyeket megfigyelhetjük a harminc-negyvenkét négyzetméteres lakosztályokban is, melyek mindegyikében megjelenik az épület art deco-öröksége és monokróm világa. Hogy még egy kis csavar legyen a dologban, nagyon amerikai, fehérre pingált klasszikus zsalugáteres ablakai vannak, amelyek a közeli, folyton nyüzsgő Union Square-re néznek.
A szintén fehérre meszelt, boltíves és tágas hallban pedig az észak-kaliforniai spanyol építészet legjobb pillanatait fedezhetjük fel,
a cseresznyefából faragott recepciós pulttal együtt a melegség és az otthonosság érzetét keltik.
A Tilden Hotel egyébként olyannyira elkötelezett a művészet irányába, hogy kéthavonta megrendezi az Art Tuesdayt, melyen szorosabb kapcsolatot lehet kialakítani a helyi művészekkel. A fogadásból származó bevételeket ők kapják, ezzel is segítve a munkájukat.
Egy biztos: kívülről nem mondanánk meg, micsoda változatos világot rejt.
(Fotók: Dezeen)
Tilden Hotel | Douglas Tilden | san francisco | japán | vabi-szabi | hotel
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!