Close
A svédek megint szemléletet formálnak: itt van a flygskam

A svédek megint szemléletet formálnak: itt van a flygskam

Egy újabb tudatos és előremutató őrület indult el Skandináviából, melynek a flygskam nevet adták. Ha ismerjük a hygge, lagom, lykke kifejezéseket, és a szó elejét vizsgáljuk, arra is gondolhatnánk, hogy északon forradalmasították a kényelmet a repülőkön, és saját plédekkel, otthonról hozott bögrékkel és relaxációs zenével… de valójában éppen a repülés ellen mennek, és angolul a flygskam annyit tesz, mint “flight shaming”. Svédországban elindult valami: sűrítik a belföldi és nemzetközi vonatjáratokat is, mert egyre többen döntenek úgy, hogy maradnak a földön, és nem szállnak repülőre, még üzleti út miatt sem. 

Évek óta elhisszük a finneknek, dánoknak, svédeknek, hogy ők aztán igazán tudnak élni. Szemléletmóduk úgy környezetbarát, hogy közben előtérbe helyezi az egyén kényelmét és lelki békéjét is. Északon egyszerűen szépen élnek, nem véletlen, hogy megannyi reprezentatív boldogságkutató felmérés élén járnak. Mit nekik hideg és sötétség: a család, a komfort, a természethez való visszatérés a lényeg, és ez látszik a közhangulaton is. Lefejthető ez persze gazdasági szintig is, hiszen az általános jólét szépen megalapozza a közhangulatot, de vitathatatlan, hogy példásan szervezik a mindennapokat.

A flygskam egyfajta szemléletváltást, életstílust hivatott kifejezni.

Aki kapcsolódik a mozgalomhoz, az egyén magasfokú kényelme helyett a bolygó igényeit helyezi előtérbe.

Teszik ezt úgy, hogy alapjaiban változtatják meg az utazási szokásaikat, és a légiközlekedés helyett a földi kötöttpályás utat választják, még akkor is, ha ez sokkal időigényesebb. Két fő szószólója van a flygskam-nak: Bjorn Ferry sílövő olimpikon, és Greta Thunberg, a stockholmi parlament előtt is demonstráló tini klímaaktivista, aki mára a klímakatasztrófa elleni küzdelem szimbólumává vált. Greta és művész szülei teljesen bojkottálják a repülős utazásokat: operaénekes édesanyja csak olyan helyeken vállal fellépést, ahova el lehet jutni vonattal, és maga Greta is nemrégiben egy kéthetes európai turnét csinált végig repülős megoldás nélkül. A vonatos utazások ösztönzésére szintén született egy szó, ez pedig a “tagskryt”, amire megint csak nem találunk jól hangzó magyar megfelelőt.

Svédországban tehát már sikknek számít, ha valaki a bolygó javára lemond a saját kényelméről.

De ez így sarkított, hiszen miért ne lenne kényelmes egy vonatos utazás? A jelentősebb kisebb karbonlábnyom mellett például olyan előnyöket tudnánk felhozni a vonatozás mellett, mint az, hogy sokkal többet látunk a tájból, hogy nagyobb a mozgástér, és trombózisveszély sincs, hogy kényelmesebben aludhatunk, hogy a vasútállomások zömmel a városközpontban vannak, vagyis nem kell bajlódni a transzferrel, egyből a centrumba érkezünk.

Egyre több a svéd híresség is, aki beáll a mozgalom mögé és #flygskam #stayontheground #tagskryt mondanivalóval nem egy újabb testápoló, táska, detox tea megvásárlására buzdítja a követőit, hanem a repülős utazások csökkentésére, elhagyására. Nem pózolnak a legmenőbb légitársaságok business osztályán, hanem lazán elmennek A pontból B pontba egy könyvvel és otthon készített harapnivalóval.

A mozgalom kritikájához azonban hozzátartozik, hogy ezt az életstílust nagy valószínűséggel tényleg egy érzelmileg stabil, jóléti társadalomban egyszerűbb kivitelezni. Közép- és Kelet-Európa még csak az elmúlt tíz-tizenöt évben kapott rá az utazásra, mióta az egymással versengő low fare légitársaságok sokszor nevetséges összegekért reptetik utasaikat. Erről az elérhető luxusról lemondani nehéz lenne, hiszen a dolgos mindennapokból való kiszakadást sokszor egy két-három napos városlátogatás jelenti – ebbe pedig nem fér bele a nyolc-kilenc órás utazás. Arról nem is beszélve, hogy a repülőzés sok esetben jóval olcsóbb is, mint a vonat.

Amerika pedig megint más, hiszen életstílusukhoz hozzátartozik, hogy az óriási országban sokan ingáznak repülővel munkaügyekben, ráadásul a vasúthálózat egyáltalán nem mondható korszerűnek. Igaz, komoly tárgyalások folynak az amerikai vasutak fejlesztéséről, de a tengerentúlon másképp kívánnak tenni az ügyért. A légitársaságok szívesen fordulnának a bioüzemanyagok felé.

Van egy jó hírünk.

Megjelent a Roadster magazin első nyomtatott kiadása, amelyben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szép lett, reméljük, neked is tetszeni fog.

Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazin első számát.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

Close