Valaha Olaszország egyik legszebb sípályája volt, ma tüntetők tiltakoznak a felújítása ellen

Az 1685 méteres Monte San Primo az olasz Alpokban, Milánótól mindössze egy órányira bámulatos panorámát kínál a Comói-tóra. De túlságosan alacsonyan fekszik.

A gyönyörű tájon a pusztuló síinfrastruktúra nyomai bújnak meg: három, évek óta nem használt sílift, növényzettel benőtt hóágyú várakozik a hegyoldalban.

Olaszország azt tervezi, hogy felújítja az egykor szebb napokat látott síközpontot, a terv azonban heves tiltakozásba ütközik. Az aktivisták szerint a felmelegedés és a hóhiány így is, úgy is ellehetetleníti a síelést az ilyen alacsonyan fekvő sípályákon.

A helyi hatóságok ötmillió eurót költenének új felvonókra, egy bob- és csőrendszerre, egy víztározóra a hókészítéshez és egy nagyobb parkolóra.

Az aktivisták szerint viszont ésszerűbb lenne egyszerűen lebontani a régi felvonókat, megtisztítani a túraútvonalakat, javítani a tömegközlekedést, karban tartani a környező erdőket és az ökoturizmusra összpontosítani.

Olaszországban sok síközpont épült a '60-as - '70-es években, de a San Primo még ennél is korábban, az ötvenes évek végén vált népszerűvé. Az évek múlásával azonban fénye megkopott, és 2013 óta alig fordultak meg ott síelők.

„Itt valamivel ezer méter felett vagyunk. Még ha műhavat használnak is, elég egy napsütéses nap, hogy elolvadjon” – mondja az egyik tüntető, aki a hetvenes években tanult síelni a San Primo lejtőin.

Egyszerűen abszurd ötlet itt síturizmusba fektetni."

Olaszországban eddig 249 síterepet zártak be végleg, 138-at pedig ideiglenesen. A Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet felmérése szerint 84 sípálya csak időszakosan tart nyitva, 181 pedig állami finanszírozásból él.

A szervezet szerint a magasan fekvő létesítmények tovább fogják húzni, de nekik is diverzifikálniuk kell a kínálatukat. A kisebb magasságban található pályák viszont illúzióban élnek, miközben „a nagy hóesésre“ várnak.

Európában rengeteg sípályán okoz problémákat a hóhiány, de azért még így is találni olyan helyszíneket, ahol garantált a havazás.

(Forrás: Euronews, képek: Getty Images, Unsplash)

comoi-tó | síelés | alpok | como | sípálya

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom