Kivannak a helyiek.
Nem újdonság, hogy ilyentájt a nyaralók a legjobb helyért küzdenek a strandokon, de most nemcsak a napozóágyak, hanem a napernyők lefoglalásáért is megy a harc – legalábbis Spanyolországban.
A helyi lakosok állítása szerint különösen a Németországból érkezők "emelnek szintet" a versengésen. A mallorcaiak elmondásából kiderül, hogy sokan már hajnalban felkelnek azért, hogy a vízhez legközelebbi napernyőket lestoppolják a törcsijeikkel. "Míg Mallorca egyik fele még alszik, a másik fele már elkezdte a törölköző-háborút a Playa de Palmán" – írja a spanyol sajtó.
Persze nem csupán a német vendégek művelik ezt, de a szokás már áttevődött a hotelmedencék környékére is. A nyaralók stratégiája valószínűleg az, hogy előbb lefoglalják a legjobb helyeket, majd kényelmesen elmennek reggelizni.
A városi tanács egy külsős cégen keresztül biztosítja a napozóágyak és napernyők bérleti szolgáltatását ezen a partszakaszon délelőtt tíz és este hét óra között, méghozzá napi díj ellenében. Általában 8:30-tól érkeznek a helyszínre az alkalmazottak, kinyitják a napozóágyakat és kiosztják őket. Este aztán összepakolják és lezárják.
Nincsenek elragadtatva a helyiek ettől a törölközős módszertől, egyikük mindjárt "bedobná a törölközőket a tengerbe", míg egy másik azt mondta, hogy "szégyelli magát emiatt". Egy harmadik szerint ez "teljesen rossz szokás, a napozóágyak törölközővel történő lefoglalása kora reggel abszolút nem elfogadható".
"Ha senki sem foglalja le a napozóágyakat reggel törölközőkkel, mindenkinek jut egy. Elvégre mindannyian ugyanazt akarjuk: pihentető nyaralást" – teszi hozzá egy mallorcai.
A napozóágy-háborúk általában a grandiózusabb üdülőhelyekre jellemzők, nem pedig a kisebb strandokra. Valaki pedig még azt is elárulta, hogy ötszáz fontot kér egy alkalomért, hogy mások számára lefoglalja a napozóágyakat.
Sokan még a mai napig bulizós szigetként azonosítják Mallorcát, ahol idegesítő turistákat kell kerülgetni, akik vödörből döntik le a sangriát. De ha elhagyjuk Mallorca – valóban létező – bulizós negyedét, akkor egy mesebeli szigetet találunk vakítóan kék tengerrel és fehérhomokos strandokkal, régi városokkal és hihetetlen természeti adottságokkal. Az elbűvölő Alcudia Mallorca egyik legszebb városa, és a nyári hónapokban a szigetre látogató spanyolok kedvelt úti célja.
(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)
legjobb | mallorca | tenger | korán kelés | napozás | nyaralók
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!