Négy hétre részlegesen bezárták Angliát

Széles körű, bár a tavaszinál több szempontból lényegesen kevésbé szigorú korlátozások léptek életbe négyhetes időtartamra csütörtökön Angliában a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

A brit kormány által elrendelt, 56 millió angliai lakost érintő, a londoni parlamentben szerda este nagy többséggel törvénybe foglalt intézkedéscsomag értelmében december 2-ig az Angliában élők csak meghatározott indokokkal hagyhatják el otthonaikat.

Ezek közé tartozik a sürgősségi vagy a tervezett orvosi ellátás, az alapvető szükségleti cikkek és gyógyszerek beszerzése, a munkahelyre utazás azok esetében, akik otthonról nem tudják ellátni munkájukat, illetve a szabadtéri testedzés.

Ezt az egy háztartásban élők együtt is végezhetik, de mindenki csak egy, vele nem egy fedél alatt lakó emberrel találkozhat közterületen is.

A felfrissülés, testmozgás céljából végzett szabadtéri tevékenységet ugyanakkor a mostani rendelet korántsem korlátozza olyan szigorúan, mint tavasszal. A március végén életbe léptetett zárlat idején testedzés céljából naponta csak egyszer, legfeljebb egy órára lehetett kilépni az utcára, és a lakhely közelében kellett maradni, nem lehetett leülni a közterületi padokra, és napozni sem lehetett a parkokban.

A mostani rendelet engedélyezi, sőt bátorítja a korlátozás nélküli idejű tartózkodást a szabad levegőn, a lakóhelytől távolabbi helyszínekre is el lehet utazni felfrissülés céljából, és a parkokat is korlátozás nélkül lehet használni sétára, vagy pihenésre a padokon.

A nem alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok, valamint a pubok, a bárok és az éttermek a csütörtökön életbe lépett négyheti korlátozás idejére bezárnak, de elvitelre és házhoz szállításra továbbra is lehet ételt rendelni. A pubok és a bárok is értékesíthetnek elvitelre szeszes italt online rendelés alapján.

Az üzletek is felvehetnek online rendelést, és az így megrendelt árucikkeket a vevők a boltokban átvehetik.
Lényeges különbség a járvány első, tavaszi hulláma idején elrendelt zárlathoz képest az is, hogy ezúttal az iskolák és az egyetemek nyitva maradnak. A tavaszi korlátozások első szakaszában – a kritikus fontosságú munkahelyeken, például a kórházakban dolgozók kivételével – a munkába járás is tilos volt, azok számára is, akiknek esetében nem volt lehetséges az otthoni munkavégzés. A kormány most is ösztönzi az otthoni munkát, de a munkahelyek nyitva maradnak, mindenekelőtt az építőiparban és a feldolgozószektorban.

Ez is érdekelhet:
Hamarosan átadják Angliában a világ leghosszabb tengerparti túraútját

A négy területre osztott túraútvonal összesen hatvanhat szakaszból áll majd.

(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)

látogatás | család | Anglia | lezárás | sportolás | szabad levegő

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom