A jövő hónaptól már nem lehet egyedül túrázni ezekben a nemzeti parkokban

Megtiltják az egyéni túrázást Nepál nemzeti parkjaiban, állítólag azért, hogy nagyobb biztonságban legyenek az utazók.

Miután a turisták gyakran tévednek és tűnnek el Nepál hegyein, és az országról az a kép alakult ki, hogy veszélyes, a turisztikai hivatal úgy döntött, új szabályt hoz, ami viszont a helyiekre nem, csak a külföldi turistákra vonatkozik, túratapasztalattól függetlenül.

A nemzeti parkokba, mint ahová például az Annapurna-hegység körüli 240 kilométeres útvonal is tartozik, nem lehet belépni kísérő nélkül, de a nemzeti parkokon kívül, például Katmandu városának környékén továbbra is indulhatnak egyéni túrákra a látogatók.

Yak Kharka faluja az Annapurna-körön

2017-ben már hoztak egy hasonló szabályt, de az csak az egyéni hegymászást tiltotta meg Nepál hegyein, így a Himaláján is.

A világ tíz legmagasabb hegye közül nyolc legalább részben Nepálban található, és minden évben érkeznek hírek halálos balesetekről, melyeket lavinák, hóviharok és magaslati betegség okoz. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a 2017-es tilalom hatására kevesebb lett-e a halálos áldozat.

Katmandu

Sok turista kritizálta a döntést, mondván, hogy túl hirtelen hozták meg ezt a szabályt, ami az egyedül utazóknak plusz költséget jelent, mert kísérőt vagy vezetőt kell fogadniuk, a nepáliak ugyanakkor arra hivatkoznak, hogy egy hordár ára csak húsz dollár naponta, egy vezetőé pedig huszonöt az Annapurna-kör és az alaptábor egyes útvonalain.

Ha jobban megismernéd Nepált, kezdheted egy magyar fotós képeivel, aki egy tiszta lelkű és őszinte világot örökített meg az országban.

(Forrás: New York Times, képek: Getty Images, Unsplash)

tilalom | nepál | nemzeti park

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom