Close
Így mondják meg rólad azonnal a New York-iak, hogy turista vagy

Így mondják meg rólad azonnal a New York-iak, hogy turista vagy

Az általános reakcióktól kezdve a zavarodottságig itt van minden, ami elárulja valakiről, hogy először jár New York-ban.

Afféle rejtett képességről van szó, amivel jó néhány New York-i rendelkezik, egyébként nem is igazán szoktak róla beszélni.

Néhány gesztusból azonnal meg tudják állapítani valakiről, hogy nem a “világ fővárosában” nőtt fel,

mert mondjuk a metróhoz rohanáskor nincs az egyik kezében bagel, a másikból pedig hiányzik a New York Post aznapi száma.

Akad még ilyen: például az a mozdulat, ahogyan valaki a pizzáját tartja a kezében, vagy az az egyetlen másodpercnyi tétovázás, amikor kilép a metrókijáratból. Esetleg még egy apróság, amikor a vevő zavartan néz, amint a Katz’s Deliben megkapja a hatalmas, pastrami szendvicsét.

A reakciók

Vannak dolgok, melyekhez a városba első alkalommal látogatók értelemszerűen nem szokhattak hozzá.

Ezek közé tartozik a puszta meglepetés és rácsodálkozás pillanata, amikor valaki kisétál a Penn Stationről, a Grand Centralról, vagy először száll ki a sárga taxiból.

A pupillák abban a pillanatban kitágulnak, amint az illető felfogja, mennyire hatalmasak az épületek. A “New York-szűz” olyankor másodpercekig képes döbbenten bámulni a monumentális felhőkarcolókat.

Hasonló, nirvanát sugalló boldogságos reakciókat váltanak ki a klasszikus New York-i ételek is, például az első harapás a forró, gőzölgő, sajtos pizzába, az ikonikus New York-i hot dogba, bagelbe vagy Reuben szendvicsbe.

Térképek és zűrzavar

A város ijesztőnek tűnhet, de ez csak azért van, mert sokak számára idegenül hat. New York utcái rácsos rendszert követnek (kivéve a Broadwayt), amit legtöbben csupán akkor vesznek észre, ha tüzetesen megvizsgálják New York City teljes térképét. Ezért alkalomadtán általános zűrzavar tapasztalható, ha a város járdáin és utcáin történő navigálásról beszélünk.

Bár nem mindenki turista, aki előveszi a telefonját és a térképes alkalmazásokat bújja (mert hát néha nehéz megtalálni azt a bizonyos eldugott bárt), de nagy eséllyel olyasvalakiről van szó, aki nem ismeri a környéket.

A rohanás…vagy inkább annak hiánya

Szünet nélkül érezni a pulzáló energiát New York szinte valamennyi szegletében. Nem mindig tűnik fel az a bizonyos állandó rohanás, de legtöbbször feszültnek és energikusnak látjuk a várost.

A New York-iak tudnak azért nyugodtak is lenni, bár nem igazán jellemző rájuk. Aki tehát a járda szélén álldogál, békésen sétálgatva bámészkodik a Times Square-en, vagy elidőzik a metróban, az valószínűleg nem New York gyermeke.

A klímaváltozás az élet egyre több területét érinti, New York pedig úgy döntött, megpróbál felkészülni a közelgő viharokra. Gigantikus méretű projektet hajtanak végre, melytől azt várják, hogy meg tudja védeni a lakosságot a jövő időjárási kihívásaitól.

(Forrás: The Travel, fotók: Unsplash, Getty Images)

 

rendszeres | város | reakció | képesség | new york

FOLYTASD EZZEL

Idén nem nyit ki az ország egyik legjobb síterepe

Elképesztő, mennyire befolyásolja még mindig az utazásunkat a koronavírus

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram