Close
Ismét vörös szőnyegről lehet felszállni a vonatra, amelynek egykor saját titkárnője is volt

Ismét vörös szőnyegről lehet felszállni a vonatra, amelynek egykor saját titkárnője is volt

A ’40-es évek Amerikája köszön vissza ezen a felejthetetlen utazáson.

A 20th Century Limited az amerikai történelem leghíresebb vonata volt, amely New York és Chicago között közlekedett hatvanöt éven keresztül, a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást kínálva. Az első járat 1902-ben indult el, és húsz óra alatt tette meg az utat, az 1928-as csúcsévben pedig a világ legjövedelmezőbb vonata volt.

Az utasok ugyanakkor nemcsak eljuthattak egyik városból a másikba, de kirándulást és élményt, és persze minden képzeletet felülmúló prémium-szolgáltatást is kaptak az utazás mellé. A vonaton két étkezőkocsi volt, egy társalgó, egy bár, sőt,

komornyik, borbély, de még titkárnő szolgálatait is igénybe lehetett venni,

akinek menet közben a mindig elfoglalt üzletemberek lediktálhattak egy-egy sürgősebb iratot.

Az ülések és ágyak a Hudson folyó felé néztek, hogy az utasok maradéktalanul élvezhessék a kilátást. Ja, és felszálláskor még vörös szőnyeget is gördítettek eléjük a peronra, hogy arról szállhassanak fel a minden luxusigényt kielégítő kocsikba.

1939-ben Henry Dreyfuss színházi díszlettervező alakította át a dizájnt, akinek többek között porszívók, telefonok és több tucat egyéb háztartási cikk letisztult formáját köszönhetik az amerikaiak.

A második világháború után újra felújították a kocsikat, és olyan kiegészítőket kaptak, mint a fluoreszkáló világítás vagy a zuhanyzó, azonban mindez nem volt elég ahhoz, hogy a légitársaságok által diktált versenyben helyt álljon a járat, így aztán meg is szüntették 1967-ben.

Idén azonban, a júniusi hétvégéken újra sínre teszik a vonat két kocsiját, mely az út Hudson folyó melletti szakaszán, New York és Albany között indul nosztalgiaútra. Aki a Hickory Creek luxusszolgáltatásaira vált jegyet, az 349 dolláros (120 220 forintos) ártól teljes ellátást kap a vonaton dolgozó séf jóvoltából és sört, bort kortyolgathat az úton némi harapnivalóval.

A másik kocsi, a Tavern-Lounge 43 egykor a társalgó funkcióját töltötte be, és már 149 dollártól (51 325 forint) felszállhatunk rá. A menü  szendvicseket és italokat tartalmaz, de magukkal is hozhatunk sört vagy bort.

A vonatok a június hétvégéken közlekednek, és három alkalommal ősszel is: szeptember 30. és október 2., október 7. és 9., valamint október 28. és 30. között naponta 11:20-kor indulva Manhattanből és 1:50-kor érkezve Albany-ba, ahonnan 4:30-kor indulnak és 7:05-kor érnek vissza. Jegyeket április 22-től lehet kapni.

Ha kellőképpen elragadott az amerikai nosztalgia, nézd meg, milyen egy New York-i luxus társasház, ha az 1920-as évek ihlette. Ha viszont nem utaznál ilyen messzire egy szép vonatútért, akkor megmutatjuk, merre indulj hétköznapi és luxuskivitelben.

(Forrás: Travel and Leisure, ctpost, képek: Dennis A. Livesey , John McCloskey/URHS, Facebook/URHS, Hudson River Rail)

amerikai egyesült államok | vonat | luxusvonat | 20th Century Limited | vasút

FOLYTASD EZZEL

Törölköző- és fürdőzőtilalom: Amalfi után újabb olasz strandok vezetnek be korlátozásokat

Ezek az ingyenes városnéző túrák garantáltan megdobogtatják a sorozatrajongók szívét

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom