Nyolc évet kellett rá várni, Németország második legmagasabb hídja lett

Átadták a forgalomnak Németországban a Mosel folyó felett százhatvan méteres magasságban átvezető hidat, ezzel befejeződött Európa legnagyobb szabású hídépítő vállalkozása – írja az MTI.

Az 1,7 kilométer hosszú Hochmoselbrücke (Moseli magashíd) a Rajna-Majna-vidék és a Benelux államok, illetve a térség két meghatározó városát, Frankfurtot és Brüsszelt köti össze.

A B50 jelzésű autópálya új, huszonöt kilométeres szakaszához tartozik,

a számítások szerint naponta átlagosan huszonötezer jármű halad majd át rajta, tehermentesítve a térség úthálózatát.

A híd megépítését bő negyven éve tervezik, a beruházás nyolc évig tartott, és kezdettől fogva vitatott volt. A bírálatok szerint a híd elcsúfítja a borairól híres folyóvölgyi vidék idilli látványát, és megváltoztathatja a környék klímáját és vízháztartását, ami a szőlőtermesztést is veszélyeztetheti, a beruházástól viszont a szakemberek a térségbeli gazdaság fellendülését remélik.

A Hochmoselbrücke Németország második legmagasabb hídja, az első a 185 méteres magasságban futó baden-württembergi Kochertalbrücke.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

Németország | mosel | Hochmoselbrücke | folyó | átkelő

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom