Close
Hamarosan az olasz pályaudvarokon is feladhatjuk a poggyászt

Hamarosan az olasz pályaudvarokon is feladhatjuk a poggyászt

A római Fiumicino, vagy hivatalosan Leonardo da Vinci repülőteret ettől a héttől kezdve három újabb, nagysebességű vonat köti össze Nápollyal és Firenzével.

A Frecciarossák Róma és a nápolyi központi valamint az afragolai pályaudvar között közlekednek, emellett a firenzei Santa Maria Novelláról indulnak, bővítve ezzel a menetrendet, amelynek eddig már része volt Velence, Padova és Bologna is.

A Fiumicinóról a Leonardo Expresszel lehet eljutni a Termini pályaudvarra,

a Fiumicino – Róma – Orte vonalról pedig regionális járatokra lehet átszállni.

A tervek szerint a közeljövőben akár a pályaudvarokon is becsekkolhatnak az utasok és feladhatják a poggyászukat is.

Az új összeköttetések révén az utasoknak nem kell Rómában éjszakázniuk, ha egy hajnali vonattal indulnak Nápolyból vagy Firenzéből, kora délután már New Yorkban lehetnek.

Azt gondolod, hogy ismered Olaszországot? Az olaszok azt szeretnék, hogy inkább gondold ezt át. Ha pedig Rómában jársz, nézd meg ezt az új múzeumot.

(Forrás: Wanted in Rome, képek: Unsplash, Getty Images)

repülőtér | frecciarossa | Fiumicino | róma | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Megújult dizájnnal várja Budapest a turistákat

Két év után végre újranyitott a világ egyik legelszigeteltebb úti célja

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom