Ismered Olaszországot? Az olaszok azt szeretnék, hogy inkább gondold ezt át

A magyarok és egyben a világ egyik legkedvencebb nyaralós célpontjának számító Itália elindított egy új projektet, amely segít a turistáknak felfedezni az ország legjobb, ám kevésbé ismert látnivalóit. A Viaggio Italiano (olasz utazás) nevű kezdeményezéssel azt remélik, hogy a látogatókat el tudják csalni az olyan megszokott turistalátványosságoktól, mint Firenze és Velence.

A népszerű látnivalók további népszerűsítése helyett a program célja az, hogy az utazókat az ország kis falvai és vidéki célpontjai felé irányítsa, egyúttal fenntarthatóbbá tegye a turizmust, aminek előnyei egyenlőbb mértékben terjedjenek el az egész országban.

Az új idegenforgalmi kampány – amit egyébként az ország valamennyi régiója, az olasz idegenforgalmi minisztérium és a Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal közösen dolgozott ki – a lassú turizmusra épít. Maria Elena Rossi, az idegenforgalmi hivatal vezetője elmondta, hogy a kampány Olaszország három fő aspektusát emeli ki:

a falvakat, a tájat és a gyalogos útvonalakat.

"Mindhárom terület az ország megismerésének különböző módjairól szól a lassú- és az aktív turizmus révén" – mondja Rossi. A szándék az, hogy megmutassák az Itáliába érkezőknek, hogyan fedezhetik fel a kitaposott ösvényeken kívül eső Olaszországot olyan tevékenységek révén, mint a gyaloglás és a kerékpározás.

A kampányban több száz útvonaltervet gyűjtöttek össze és digitalizáltak, melyek a vidéki látnivalókat, a kis falvakat, valamint a hagyományos ételeket és borokat mutatják be. Az útvonalakat és az interaktív térképet itt lehet böngészni.

A turisztikai kampány emellett bemutatja az ország és megismerésének fenntartható és aktív módjait is, beleértve több mint száz, már kialakított gyalogos útvonalat. Ezek a szakaszok Olaszország leglátványosabb tájain kanyarognak az északi Dolomitoktól kezdve egészen a déli zord tengerpartokig.

Néhány közülük történelmi ösvényeket követ, például zarándokutakat vagy banditák nyomait.

A projekt részeként később több régiót érintő kerékpáros, gyalogos és vitorlás útvonalakat is kialakítanak, melyek a tervek szerint év végére készülnek el. A Via del Mare lehetőséget ad az utazóknak, hogy vitorlás túrákon fedezzék fel Olaszország tengerpartjait, az útvonalak különböző kikötőket kötnek majd össze. A Vie del Bike kerékpárutakkal teszi ugyanezt, míg a Nordic Walking Routes segítségével a túrázók gyalogosan járhatják be a vidéket.

A végtelen fehér homokmezőktől a drámai sziklafalakig Olaszországban minden ízlésnek megfelelő strandból lehet válogatni. A több mint 7500 kilométer hosszan elnyúló partszakaszok közül azonban nem könnyű kiválasztani a legjobbat. Segítünk.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images, Pixabay)

kevésbé ismert | helyek | kampány | túra | turisztikai

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom