A közlekedési ágazat több szakszervezete is 24 órás munkabeszüntetést hirdetett október 21-én péntekre Olaszországban.
Sztrájkolnak ezen a napon többek között a légiforgalmi irányítók, miután nem sikerült megegyezniük a légi közlekedést szabályozó hatósággal. A munkabeszüntetéshez a földi kiszolgáló személyzet is csatlakozik, emiatt pedig az ITA Airways nemzeti légitársaság már több mint kétszáz belföldi és nemzetközi járatát törölte, többnyire a Rómát és Milánót érintőeket.
Az olasz Nemzeti Polgári Légiközlekedési Hatóság (ENAC) ugyanakkor több járatot is garantál reggel 7 és 10 valamint este 18 és 21 óra között, az ITA pedig alternatív járatokat kínál ügyfeleinek, az utasok mintegy húsz százalékának biztosítva még aznapi pótlást.
Azoknak, akiknek tovább kell várniuk a gépükre, az uniós előírásnak megfelelően utalványt vagy étkezési, utazási és szállásköltség-térítést biztosítanak.
Minden légitársaságnak gondoskodnia kell ételről és italról, ha a rövid távú járata több mint két órát, a középtávú járata több mint három, a hosszú távú járata pedig több mint négy órát késik.
Az ITA-tól repülőjegy-visszatérítést lehet kérni, ha a járatot törlik vagy öt óránál többet késik, az igényeket a cég weboldalán vagy ügyfélszolgálatán keresztül lehet leadni, amely utóbbi Olaszországból a 800 936090-as számon hívható, Olaszországon kívülről pedig a [email protected] címen érhető el. A cég járataival kapcsolatos valós idejű információkat az alkalmazásukban a Flight Info fülben lehet elérni.
Az easyJet azt írta a honlapján, hogy ezen a napon elképzelhetőek fennakadások a menetrendben, de azt ígéri, hogy amennyire lehet, csökkenti ezeket, bár a helyzet az „irányításán kívül áll”. Az utazóknak azt tanácsolják, hogy hagyjanak több időt az utazásra, és előzetesen ellenőrizzék a járatukkal kapcsolatos információkat. Járattörlés esetén az easyJetnél díjementesen átfoglalhatják a jegyüket egy másik időpontra vagy kérhetnek visszatérítést a weboldalon.
A járattörléseken még a kompenzációkkal együtt is nagyot lehet bukni, de született már statisztika arra is, hogy hogyan minimalizálhatjuk az ilyen kellemetlenségek esélyét.
(Forrás: Euronews, CGTN, képek: Getty Images)
ITA | járatok | olaszország | easyjet | repülőtér | sztrájk
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!