Jövőre már a jövő önvezető kompjával utazhatnak a norvégok

Nulla károsanyag-kibocsátású, önvezető elektromos komppal hajózhatnak jövőre a trondheimiek a város csatornájának egyik partjáról a másikra, de nem ezek a forgalomba álló Zeabuz legizgalmasabb hívószavai.

A hajó ugyanis a felvonókhoz hasonlóan működik: az utasok gombnyomással hívhatják majd.

Az ingyenesen igénybe vehető kompon tizenketten férnek el kényelmesen, a menetidő viszont nem tart valami sokáig: csupán egy percig lehet élvezni az utazást (a hídon gyalogolva ez a táv nagyjából negyedórányi séta lenne).

A hajó addig töltődik, amíg a stégnél parkol.

A Zeabuzon nem lesz személyzet, ezért a biztonsági kameráknak köszönhetően tudja kikerülni az esetleges akadályokat, a hajó sebességét és helyzetét pedig a navigációs rendszere figyeli.

A Zeabuzhoz hasonló járművek a fenntartható utazás jövőjét jelenthetik, és akár olyan nagyvárosokban is felbukkanhatnak, mint Párizs, London vagy New York. Eleve költséghatékonnyá teszik a személyszállítást, és mivel nincs szükségük legénységre, több hely marad az utasoknak.

Ez is érdekelhet:
Ezzel az elektromos hajóval sokat tehet az X Shore a környezetünkért

Külsőre kevésbé vonzó, viszont forradalmi technológiával, valamint innovatív meghajtórendszerrel készült.

(Forrás: matadornetwork, fotók: Zeabuz)

lift | norvégia | elektromos | komp | zeabuz | önvezető

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom