Nemcsak a repülő-, hanem az orosz távközlési ipar is nagyban támaszkodott a külföldi szolgáltatókra, melyek most több más céghez hasonlóan kivonultak az országból.
A szakértők szerint ez komoly problémákat okozhat az ország mobilhálózatainak, amelyek karbantartása és fejlesztése nagy mértékben külföldi cégektől függ. A legtöbb vezeték nélküli hálózat kiépítése a Nokia, az Ericsson, valamint a kínai Huawei és ZTE nevéhez fűződik, és miután ezek közül csak az utóbbi szolgáltató folytatja a tevékenységét az országban,
nemcsak a hálózatok karbantartása lehet hiányos, hanem tovább akadozhat a kritikus információáramlás
és az internethez való hozzáférés is, ami pedig szélesebb perspektívát biztosít az ott élő embereknek.
Mindehhez érdekes adalék, hogy a New York Times szerint a Nokia is biztosított olyan eszközöket és szolgáltatásokat, amelyek összekötik az orosz SORM (System for Operative Investigative Activities – Operatív nyomozási tevékenységek rendszere) nevű megfigyelőrendszert, az MTS-el, a legnagyobb orosz telekommunikációs hálózattal.
Mint a Nokia elmondta, ahhoz, hogy az országban működhessen a cég, olyan termékeket kellett készítenie, amelyek kompatibilisek az SORM rendszerével, pontosabban „gondoskodniuk kellett arról, hogy az általuk forgalmazott hálózati termékek passzívan kapcsolódjanak a bűnüldöző szervek törvényes lehallgató berendezéseihez." Mint a cég hozzátette, ez egyáltalán nem egyedi eset, mert más országok is támasztanak hasonló követelményeket.
A nyugati szankciók miatt
a négy nagy gyártó mindenesetre nem szállíthat új berendezéseket Oroszországnak, a karbantartást ugyanakkor továbbra is biztosítaniuk kell.
Viszont ezért nem számíthatnak fel díjat, ami hosszú távon nem fenntartható megoldás. Roger Entner, a massachusettsi Recon Analytics technológiai tanácsadócég vezetője ennek kapcsán azt mondta a The Moscow Times riportjában, hogy „Oroszország leragad 2022-ben, míg a világ többi része halad előre. Az elavult technológiák múzeumává válhat.”
A Nokia ugyanakkor arról beszélt, hogy olyan licenszeken dolgozik, amelyekkel „humanitárius alapon“ továbbra is karbantarthatja a telekommunikációs eszközöket Oroszországban.
Ebbe a helyzetbe persze az orosz távközlési szolgáltatók is beleszólhatnak,
az állami telekommunikációs vállalat, a Rostelecom és a már említett MTS mobilszolgáltató, de hogy milyen formában, arról egyelőre nem szólnak a hírek. A Slate értesülése szerint a Rostelecom az orosz honvédelmi konszern, a Rostec hatásköre alá kerülne, amely több mint hétszáz vállalatot foglal magában a katonai technológiákra összpontosítva.
A vállalat tervei között szerepel például egy tenger alatti kábel lefektetése, amely Vlagyivosztokot köti össze Hongkonggal és Japánnal, emellett bővítenék a szélessávú internet-hozzáférést Oroszországban, és adattárolási, adatfeldolgozási infrastruktúrába ruháznának be.
Hosszú út vezetett odáig, hogy ma már szinte mindenkinek mobiltelefon lapul a zsebében, és számtalan mérnöki bravúrra és fejlesztésre volt szükség ahhoz, hogy mindig kéznél legyen az internet. A technológia ugyanakkor visszaélésekre is lehetőséget ad. Ha attól félünk, hogy megfigyelnek minket a nyaralás alatt, ez a trükk segíthet, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
(Források: The Moscow Times, New York Times, Slate, Light Reading, képek: Unsplash)
Nokia | ZTE | internet | Huawei | oroszország | mobilhálózat
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!