Tönkretehetik az élményt és nehéz perceket okozhatnak.
James Cole, a luxuskirándulásokra specializálódott Panache Cruise alapítója és ügyvezető igazgatója szerint öt olyan dolog (étel és ital) van, amit a repülés előtt javasolt elkerülni.
Különösen a hosszú távú repülőutak esetén jelenthetnek kellemetlen perceket, ezért azokról az ételekről, amelyektől kiszáradhatunk vagy gyomorégést okozhatnak, legalább a célállomásig ajánlott lemondani.
Senki sem akarja megkeseríteni ugyanis a nyaralását azzal, hogy fáj a gyomra, vagy hogy oda-vissza kell szaladgálnia a mosdóba.
Egy kis felkészüléssel viszont sok gyakori buktatót el lehet kerülni.
Gyorséttermi ételek
Csábító lehet bekapni egy kis gyorskaját, miközben a repülőtéren ragadunk vagy várakozunk, de ezek a zsíros ételek magas zsírtartalmuk miatt gyomorégést okozhatnak.
– Ezek az ételek magas nátriumtartalmúak is, tehát a folyadékvisszatartás miatt puffadást okozhatnak. Ez pedig komoly kellemetlenségeket jelenthet utazás közben, különösen légnyomás következtében – mondja a szakértő.
Alkohol
James szerint: „Sok utas számára egy korsó sör vagy egy pohár bor a nyaralás ünnepélyes kezdetét jelenti. De az utazás előtt és közben alkoholt fogyasztani nem biztos, hogy jó ötlet.”
– A szervezet gyorsan kiszárad, vagy hirtelen vécére kell menni, ami a repülőre (vagy a hajóra) történő felszálláskor akár kellemetlen időpontban is bekövetkezhet. Ráadásul az alkoholfogyasztás felszabadítja a gátlásokat, ami indokolatlanul zavarhatja a többi utast.
Kávé
Legtöbbünk számára a kávé jelenti a megoldást a nyaralás előtti korai induláskor, de a koffein önkéntelenül is idegesítő „zizegésekhez” vezethet, amit senki sem akar, miközben hosszú órákig egy repülőn ül.
A kávé emellett dehidratál, ami nem tesz jót utazás közben.
Narancslé
A narancslé a savasságáról ismert, ezért utazás előtt nem tanácsos inni. A repülés közbeni gyomorégést az utastér nyomása is okozhatja, a savas gyümölcslé fogyasztása pedig nem kedvez a helyzetnek.
Az italban lévő C-vitamin emellett „gyengítheti” a hólyagot, ami több mosdóba járással jár.
Keresztesvirágú zöldségek
A brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a kelkáposzta tartozik ebbe a családba.
Jótékony hatással vannak ugyan az egészségre, de a bennük lévő rostok és raffinóz miatt nagyon felpuffaszthatják a szervezetet és gázosodást okozhatnak, ami a fedélzeten aztán tényleg kellemetlen lehet.
Ha esetleg eddig nem gondolkodtál el ezen, itt eláruljuk, miért vannak fehérre festve a repülőgépek, itt pedig azt, hogy miért a bal oldalon kell beszállni a gépbe.
(Forrás: Express, fotók: Getty Images)
elkerülni | nem ajánlott | italok | ételek | utazás | repülés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!