Öt fontos dolog, amit megfogadunk 2018-ra a boldog digitális élethez

A technológia 2017-ben is okozott hajmeresztő és szívmelengető pillanatokat, illetve a pészméker-szoftverfrissítésekkel egyszerre a kettőt. Jövőre szeretnék rengeteg digitális élménnyel gazdagodni, sokkal kevesebb rémtörténetet hallani, és azokat sokkal nyugodtabban olvasni, ezért tettem pár fogadalmat 2018-ra.

1. Kétszer megnézem, hova kattintok. Háromszor, hogy mit osztok meg.

Az amerikai választópolgárok 2016-ban megtanulták, hogy attól, hogy valamit a Facebookra posztolnak, nem biztos, hogy igaz. Pedig első blikkre nyilván teljesen hihetőnek tűnt, hogy Hillary Clinton egy washingtoni pizzéria alagsorában működtet gyerekpornó-központot. A német törvényhozás ebből okulva kényszerítette a világ legnagyobb közösségi oldalát arra, hogy figyeljenek a rajtuk keresztül terjedő álhírekre, így sajnos kevés emberhez jutott el az a tény, hogy Merkel kancellár igazából Hitler lánya.

A Facebook igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy megtesz mindent, amit tud, és komolyan veszi a felelősségét, de igazából mi is megtehetjük pontosan ugyanezt.

Minden jól hangzó sztorinál először szépen megnézem, hogy kitől van, hallottam-e róluk, és hinnék-e nekik, így nem kell abban bíznom, hogy valahol egy ablaktalan szobában egy Google Translate-tel dolgozó távol-keleti kiskorú kiszúrja, hogy valószínűleg kamu, hogy a békásmegyeri pingpongasztalok betonjából készült őrleményt lassan a bőrünkbe masszírozva tíz-tizenöt évvel tovább élhetek.

2. Nyitva tartom a szememet. A telefonomét is.

A mesterséges intelligenciánál kevesebb figyelmet kapott ugyan idén a kiterjesztett valóság (AR), de valószínű, hogy jövőre szép lassan elkezd bekúszni a mindennapjainkba, én pedig próbálok ennek örülni, és nem az izzadt innovációkényszert látni benne. A Google ugyan decemberben hivatalosan bezárta Tango nevű projektjét, de nem ez volt az utolsó ilyen erőfeszítésük:

náluk az ARCore, a szomszédban az Apple ARKit fogja abban segíteni a fejlesztőket, hogy egyszerűen változtassák meg a körülöttünk lévő, amúgy sem túl unalmas valóságot.

Nem fogunk hangosan topogni az ajtóban, miközben a barátnőnk sminket próbál egy új appal, cserében ő is türelmes lesz velünk, amikor a telefonunk kamerájával méricskélünk a lakásban, vagy háromnegyed órája próbáljuk megérteni a bútor-összeszerelési útmutatót, szintén térben megjelenítve, szemléletes ábrákkal. Lehet, hogy jövő karácsonykor már társasjátékozni is a képernyőn keresztül fogunk, teljes harmóniában egymással és a készülékkel.

3. Ami fontos, várhat. És várjon.

A digitális zajcsökkentésről nemrég írtunk, és ha már dicsértük a csipogások, villogások visszaszorítását, akkor megpróbálunk eszerint élni 2018-ban. A Pocket letöltésével érdemes kezdeni – ami érdekessel találkozunk, azt azonnal el is mentjük, hogy aztán később, amikor annak valóban itt az ideje, essünk neki az olvasgatásnak.

Következő lépésként szépen, módszeresen letiltjuk az összes értesítést, és egyesével kapcsolgatjuk vissza azokat, amelyek nélkül nem tudunk élni.

4. Minden update-et megcsinálok. Mindet.

Talán a Norbiét nem. De amúgy tényleg mindet. 2017-ben két-három hetente derültek ki kellemetlenebbnél kellemetlenebb hibák mindenről, ami távolról nézve hasonlít egy számítógépre. A Petya nevű, csak Magyarországon kedves hangzású zsarolóvírus, majd a beszédes nevű, nemrég Észak-Korea nyakába varrt WannaCry rámutattak arra, hogy a világon működő számítógépek java sebezhető. Egyetlen gyógyszergyár 300 millió dolláros kárt szenvedett el egy ilyen támadástól,

és ezt a számot valószínűleg egy másik nagy számmal kell megszorozni, ha a teljes pusztítást szeretnénk beárazni, hiszen gépek százezrei álltak le vagy váltak használhatatlanná.

A támadásokat meggátló szoftverfrissítés március óta létezett – csak nem mindenhol telepítették fel. Mostantól, ha csipog a számítógép vagy a telefon, hogy készen áll egy frissítés, nem fogom ideges fejjel bezárni, majd nézni tovább a cicás videókat. Vagy ha mégis, akkor utána rögtön rányomok a telepítésre.

5. Vigyázok az adataimra.

És ha már tudjuk, hogy úgyis ki fognak szivárogni adatok tőlünk, rólunk, akkor legalább csak azt adjuk meg mindenhol, amit muszáj. Az Equifax nevű amerikai pénzügyi szolgáltatótól 143 millió ember adatai kerültek idén bűnözők kezébe, ami egy 320 milliós országban igen szép teljesítmény.

Az Uber ötvenmillió felhasználó és hétmillió sofőr adataira nem vigyázott rendesen. Idő és szerencse kérdése, hogy mikor jön majd egy olyan szolgáltató, amely rólunk is tárol kellemetlen dolgokat.

Szóval csak azt adjuk meg, osztjuk meg, mutatjuk meg, amit feltétlenül kell – 31-én is kifejezetten számolni fogok vele, hogy az a ki nem kényszerített, életlen, kellemetlen tekintetű fotó visszamosolyoghat rám valahonnan, 2018-ban vagy 2028-ban.

Pőcze Balázs az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a Mito társalapítója és kreatívigazgatója. Saját elmondása szerint melegítőben járt iskolába, és füzetbe gyűjtötte a kedvenc website-jait, amelyek közül a legjobbakat ki is nyomtatta. Ezen a linken olvasható a többi cikke, amelyek szerintünk olyan jók, hogy ha még gyerek lenne, biztosan kinyomtatná őket.

tango | okostelefon | vírus | apple ar kit | pőcze balázs