A lakókocsis utazások soha nem látott népszerűségnek örvendenek, azon túlmenően pedig, hogy maximális szabadságot biztosítanak az utazók számára, segítségükkel még a nagy tömegeket is elkerülhetjük úgy, hogy közben páratlan természeti környezetben gyönyörködhetünk. Összeállításunkban öt olyan útvonalat mutatunk be, ami remekül bejárható lakókocsival, és életre szóló élményt nyújthat.
Három ország, 805 kilométer
A Svájcból induló, Franciaországon áthaladó és Olaszországba megérkező 805 kilométeres út során Európa legszebb hegyvonulataival, leggazdagabb kulturális örökségével és talán legjobb gasztronómiai kínálatával ismerkedhetünk meg.
Érdemes a lakókocsis kirándulást Genfben kezdeni, majd innen délre indulva Franciaországot megcélozni.
Az egyik legfelejthetetlenebb pillanata az utazásnak a Mont Blanc alagúton történő áthaladás, melynek végén Olaszországban bukkanhatunk fel. Az itáliai körút során érdemes ellátogatni Firenzébe, Milánóba, hogy aztán visszakanyarodhassunk az Alpok felé.
Észak-Skócia felvidékei, 805 kilométer
A 66-os út néven ismert útvonal Skócia északi partvidékét járja végig Invernessig.
A több mint nyolcszáz kilométeres utat változatos hegyek, titokzatos lápok, misztikus felvidéki puszták, látványos dombvidékek tagolják.
Király út, 1450 kilométer
Észak-Európa legfontosabb kelet-nyugati kereskedelmi útja volt korábban a Király út, amely a norvég hegységtől egészen az oroszországi Szentpétervárig vezet.
Skandináv szakasza 1450 kilométer, a lakókocsival pedig Oslón, Stockholmon, a svéd Åland-szigeteken és Helsinkin is áthaladhatunk.
Fehér homok, türkiz tenger 575 kilométeren keresztül
Cairnsból Townsville-be, az Airlie Beachre vezet a legszebb tengerparti lakókocsis útvonal, amely a Nagy Korallzátonyt köti össze a Wet Tropics esőerdővel.
A Világörökség részeként számontartott vidéken áthaladva a Mission Beach gyönyörű fehér homokja és csillogó türkizkék tengere garantáltan elrabolja a szívünket. Érdemes megállni a Hinchinbrook-szigeten, ahol felejthetetlen kirándulásokat tehetünk, közben pedig varázslatos úszóhelyekre bukkanhatunk.
Seattle-ből és Los Angeles-be, 1827 kilométer
A világ egyik legismertebb lakókocsis utazását érdemes északon kezdeni és onnan haladni dél felé. A Csendes-óceán mentén futó utak nemzeti parkokon, vörösfás erdőkön, strandokon, hatalmas metropoliszokon és sejtelmes kisvárosokon vezetnek keresztül.
Érdemes időt szánni a Lincoln-öböl felfedezésére, San Francisco meghódítására, végül pedig beteljesíthetjük az amerikai álmot Los Angelesben.
Kipróbálnád, milyen a vanlife a valóságban? Nem vagy egyedül. A koronavírus miatt a repülés a szokásosnál is bonyolultabbá vált, ráadásul a biztonság és az egészségünk fontosabb, mint valaha. És hogyan utazhatnánk biztonságosabban, mint egy autó relatíve zárt utasterében? A road tripek, azaz autós utazások új aranykora köszöntött be, ehhez pedig az ideális eszköz egy lakóautó. Körbejártuk, mit érdemes tudni a lakóautó-bérlésről, mennyibe kerül, és mivel jár.
(Fotók: Getty Images, Pixabay)
túra | nagy sztori | trip | utazás | lakókocsi | kocsi
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!