Vacsoráznál az Outlander sztárjával? Ezen a tematikus luxusutazáson megteheted

Exkluzív túrát szerveznek a netflixes Outlander sorozat rajongóinak, melynek keretében megnézhetik azokat az ikonikus skót helyszíneket, ahol a népszerű fantasyt forgatták.

A túra házigazdája és idegenvezetője Hayley Ramsey túravezető lesz, a VIP-vendég pedig a második évadban Bonnie Prince Charlie-t alakító Andrew Gower. Mint Ramsey az utazásról elmondta, a résztvevők ellátogatnak a film híres forgatási helyszíneire, de olyan emlékeket is megnéznek, mint a Fraser-kastély vagy a kőkörök, amelyekből a szerző, Diana Gabaldon inspirációt merített.

A Fraser-kastély

A túrából nem hiányzik a meglepetéselem sem, az utazók csak ott helyben tudják meg, mi lesz a pontos útvonal, mely hotelekben fognak megszállni, és melyik nap vacsoráznak majd Gowerrel.

A Clava Cairns

Amit lehet tudni, hogy a szállodák négy- és ötcsillagosak lesznek, a vacsora pedig whisky és jakobita témájú. A program részét képezi emellett egy délutáni tea a Culloden House-ban és egy étkezés az edinburgh-i The Kitchinben. A helyszínek között ott találjuk a Clava Cairns-t, a Drummond-kastély kertjeit és Kinloch Rannoch települést, melynek közelében vették fel a filmbéli Craigh Na Dun-i jeleneteit.

Kinloch Rannoch

Összesen tizenhét helyre lehet jelentkezni, két főre tizenegyezer dollárért, fejenként pedig hatezer dollárért közös szobában, 7300 dollárért egyágyas szobában.

Az ősi Skócia titkos arcát láthatod ebben a látványos drónvideóban, ez pedig Skócia talán legkülönlegesebb helye.

(Forrás: GlasgowLive, képek: Getty Images)

netflix | Outlander | forgatási helyszín | Skócia | film

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom