Megmaradt koncepciónak a Periszkóp ház, ami elképesztően látványos, és ezzel együtt is környezetbarát.
Xaveer Claerhout művészettörténész és Barbara Van Biervliet építészmérnök egy több területtel átfogóan foglalkozó stúdiót alapított: az Architects Claerhout-Van Biervliet díjnyertes irodája számtalan épületet tervezett már, elsősorban a high-end lakásokat, de kulturális intézményeket és irodákat is.
A Periszkóp ház viszont (egyelőre?) megmaradt koncepciónak, ám így is elnyerte az Architizer A+ Awardot a Meg nem valósult lakóépületek kategóriában. A belga építésziroda „különleges egysége”, a Metamorphic Art Studio művészet, dizájn és építészet határán sok mindent tervez; 2012 óta a műtárgyaik egy része a Pompidou állandó gyűjteményébe is bekerült.
„A valóság elmozdítása, mint térnövelő és energiatároló eszköz” – ezzel a talányos „alcímmel” látta el a házat a két belga kreatív. De mit is jelent ez?
A Periszkóp ház teljes egészében a talajszint alatt helyezkedik el, az épület lelke a nagy központi terasz és a kültéri kontúr, mindkettő a föld alatt.
Ez a megoldás kiváló hőszigetelés fagyos és forró időben is, ezen kívül sokkal kevésbé tolakodik be a látképbe. Ugyanakkor a sokszor sivár és sötét földalatti terek kihívást jelentenek: kellemetlen ott élni vagy dolgozni, és nincs kilátás a környezetre.
Erre megoldás a periszkóp, ami megfelelő mennyiségű fényt enged a beltérbe, miközben a kilátást is biztosítja. Bár maga az épület egy rögzített földalatti szerkezet, a körvonala mozgatható kettős tükrös szerkezetekből áll: a 45 fokos szögben elhelyezett tükrök funkcionálnak periszkópként. Mivel a tükröket külön-külön emelhető szerkezetekre szerelik fel, a földben lévő házba érkező fény és az onnan való kilátás is optimalizálható velük. Ez azért is fontos, mert Xaveer és Barbara két szintet tervezett a föld alá. Éjszakára pedig a tükröket vissza lehet ereszteni a földbe.
Ezzel a megoldással a térérzet is jelentősen növelhető, mi több, a tükörszerkezet növénytartóként is szolgál: virágokat, cserjéket, sok zöldet nevelhetnek benne a lakók.
A koncepció szerint a tükröket napelemes motorok mozgatják, de áramot termel a nehéz szerkezet mozgása is, amikor napnyugtakor leereszkedik, hogy ismét körbevegye a házat.
„Bár meglehetősen high-tech megoldásoknak tűnnek ezek így egyben, az alkalmazott technológiák teljesen hétköznapiak, elterjedtek, és más célokra, más formában ugyanúgy használják őket az épített környezetben – írják az építészek. –
A Periszkóp ház csak a következő szint az alkalmazásukban, és megvalósítható.”
Megjegyezték azt is, hogy ez a koncepció ugyan egy lakóházra készült. de attól még a Periszkóp ház elvei irodáknál, múzeumoknál, más kulturális tereknél is alkalmazhatóak, ahol a földalatti terek új, váratlan lehetőségeket is kínálnak.
A Periszkóp házat mindenekelőtt egy fenntarthatóbb világhoz hozzájáruló innovatív épületnek szánták, az építészeti megoldásai pedig a római és a palladiói villákból merített ihletet.
Nem olyan régen egy másik különleges épületről írtunk: a Spitzbergák Nemzetközi Magbunker (Svalbard Global Seed Vault) 1300 kilométerrel a sarkkörön túl, a permafrostban áll, és világ minden tájáról érkeznek ide magok, hogy azokat a lehető legnagyobb biztonságban, hosszú távon tárolják a hideg és száraz sziklák közt.
(Forrás: Metamorphic Art Studio, képek: Adriaan Claerhout @adriaanclaerhout)
lista | nagy sztori | dizájn | Metamorphic Art Studio | építészet
Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!