Rómában üzembe helyezték az első pizzaautomatát

Olaszországban igazi szentségtörést követtek el azzal, hogy üzembe helyezték az első pizzaautomatát.

A Mr. Go áprilisban nyitott meg a római Via Catanián. A hely lényegében egy kapualj, amelyben egy jókora pizzasütő kapott helyet. Itt készül el mindössze három perc alatt a margherita, a quattro formaggio, valamint a sonkás és a szalámis pizza – már ha lehet őket ezekkel a nevekkel illetni. Az előállítási folyamatot egy kis ablakon át lehet követni, az automatából rendelhető pizza ára pedig 4,5 és 6 euró között mozog.

A visszajelzések eddig vegyesek: van, aki szerint "elfogadható, ha az ember épp siet", más egyenesen a "borzalmas" jelzővel illette. Claudia Zampiga, egy római nyugdíjas azt nyilatkozta a Reuters-nek, hogy "bár egészen jól néz ki, kisebb az éttermi tésztánál, és a feltét is kevesebb rajta".

Egy nápolyi születésű, Rómában élő egyetemista szerint az automatás pizza íze inkább hasonlít a piadináéra – ez egy terrakotta edényben elkészített lapos kenyér, amelyet a klasszikus recept szerint prosciuttóval, borsmustárral és squacquerone sajttal töltenek meg –, és bár "ízre rendben van, viszont hiba pizzának nevezni". Egy másik véleményező szerint a kezdeményezést nem kellett volt útjára engedni, "az automatás pizza íze szörnyű, az igazi pizzát különben is melegen, azonnal el kell fogyasztani". És végül egy határozott vélemény, amellyel valószínűleg nagyon sok olasz tud azonosulni:

„Még csak gondolni sem akarok arra, hogy egy olyan pizzát egyek, amelyet egy gép készített el.”

Ez is érdekelhet:

Imádjuk a világörökségre pályázó bagett francia vetélytársait

Kiderült, hogy kikkel fog megküzdeni a bagett a világörökségért!

(Forrás: Reuters, Telex)

Mr. Go | piadina | terrakotta | squacquerone | prosciutto | olaszország

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom