Close
Rejtőzködésből csillagos ötöst kap ez a brazil faház

Rejtőzködésből csillagos ötöst kap ez a brazil faház

És nem véletlenül hívják Majomháznak.

Ennél jobban nem is lehetne elbújni, mint ez a brazil faház teszi Paraty erdejének sűrűjében. A Monkey House, azaz Majomház névre keresztelt nyaralót Marko Brajovic építész tervezte, hogy feleségével, két gyermekükkel, kutyusaikkal és olykor barátaikkal el tudjanak menekülni a járvány nyomasztó hangulatából az erdő mélyére. És nem azért hívják Majomháznak, mert egy majom fára mászó ügyessége kell a fák sűrűjében épült ház megközelítéséhez – pedig lehetne –, hanem azért, mert

a nyaralónál a legközelebbi szomszédok a kíváncsi csuklyásmajmok: egy kis majomcsalád él békésen a házikó mellett.

A háromszintes ház hatszor ötméteres területen fekszik a fák között, a kabinhoz pedig mély tónusú trópusi fát használtak. A beltérben helyi és japán bútorozást, enteriőrelemeket láthatunk – például a függönyöket helyi halászhálóból készítették –,

a teraszról és a szobákból pedig páratlanul szép a kilátás a karnyújtásnyira lévő fákra.

A házat a pandémia után szeretnék Airbnb-n is kiadni, szóval ha megtetszett, akkor mentsd el magadnak egy következő, járvány utáni nagy kalandra!

Ha még nézegetnél gyönyörű otthonokat, akkor legutóbbi kedvenceink között van ez a döngölt földfallal készült brazil ház, ez a svéd nyaraló, ami olyan szép, hogy nem is szabad dicsérni, ez az idilli környezetben épült, meseszép devoni otthon, és ez a hajlított tetős, medencés különlegesség is.

(Fotók: Rafael Medeiros & Gustavo Uemura) 

fa | dizájn | fakabin | erdő | kabin

FOLYTASD EZZEL

Az idegenforgalom Oscar-díját nyerte el a Magyar Zene Háza

Nemzetközi dizájnmagazin szeretett bele az ikonikus budapesti épületbe

Rendeld meg a Roadster magazin 9. számát!
Friss, 220 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas, 20 oldalas melléklettel egészítettük ki, amelyben a prémium spiritek szédítő univerzumába merülünk el. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram