Close
Olyan egyszerűen gyönyörű ez a svéd nyaraló, hogy nem is szabad dicsérni

Olyan egyszerűen gyönyörű ez a svéd nyaraló, hogy nem is szabad dicsérni

Felesleges felmagasztalni, mert épp az a csodálatos benne, hogy nem nagyratörő. És mégis ennyire szép.

Svédország déli részén, Ystad festői táján épült ez a kifejezetten a koronavírus-lezárások előli menekülés céljából ez a nyaraló a TypeO stúdió jóvoltából. A víkendház egy 1842-ben épült farmépületet konvertál nyaralóvá, melyet az elmúlt években előtte az építésziroda munkatársai használtak otthonként és irodaként.

A fákkal és füves-virágos rétekkel körülölelt nyaraló jelenleg is várja vendégeit, akik szeretnének a pandémia által uralt, fullasztó városi légkörből kiszabadulni kicsit a természetbe.

Az ötven négyzetméteres nyaralóban egyszerre összesen két embert szállásolnak el: egy hálószoba, egy konyha, egy terasz és egy nappali várja a páros vendégeket.

A házikóban pedig, ha beleszeretsz valamibe, akkor szerencséd van, a nyaralót ugyanis olyan tárgyakkal szerelték fel, melyeket a TypeO online boltjában meg is vásárolhatsz.

Az építészek szerint a TypeO Loft névre keresztelt nyaraló

a luxus új normáját kínálja: a csend, a meghittség, az elvonulás és töltekezés luxusát.

Mi, ha Svédországban élnénk, már most foglalnánk is a hétvégénket.

Ha még nézegetnél gyönyörű otthonokat, akkor legutóbbi kedvenceink között van ez az idilli környezetben épült, meseszép devoni otthon, ez a békés ház, amelyet nyugdíjas szüleinek tervezett az építész, ez a meghitt és stílusos wyomingi otthon, ahová már ma beköltöznénk, ez a varázslatos vermonti ház, amely instant tavaszt varázsol a lelkedbe, és ez a hajlított tetős, medencés különlegesség is.

(Fotók: Mike Karlsson Lundgren) 

FOLYTASD EZZEL
Egy elképesztő végtelenített medencével írta be magát a rekordok könyvébe Dubaj
Űrhajó formájú szálláshely a galaxis legjobb Airbnb-je
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom