Uzsonnát vinnél magaddal a repülőre? Ne tedd!

Sokan előre elkészített ételt csomagolunk magunknak egy repülőútra, ami teljesen érthető, mivel a reptéri ételek és italok árai köztudottan nem túl barátiak. Első látásra remek megoldásnak tűnik, ám nem minden szempontból az.

Egy korábbi légiutas-kísérő szerint egészségügyi okokból nem tanácsos ilyen kaját magunkkal vinni a fedélzetre.

– Gondoljunk csak arra, mennyi időbe telik, amíg eljutunk otthonról a repülőtérre, majd a terminálon keresztül a gépre. Előfordulhat, hogy az étel akár öt-hat órán át izzad a táskában pihenő dobozban, mielőtt a repülőgépen elővesszük és elfogyasztjuk.

Ez potenciálisan gyomorproblémákkal járhat, ami tönkreteheti a megérkezést követő napokat.

– Lehet, hogy sokba kerül a reptéri étkezés, vagy vásárolni valamit a fedélzeten, de biztosak lehetünk benne, hogy azok az ételek legalább a hűtőből érkeznek, vagy ott és akkor készítik el. Ráadásul így megkímélhetjük a többi utast is a szagos ételektől, mert még a legfinomabb sajtos szendvics is elkezd egy kicsit büdösödni, ha néhány órára egy dobozban rekedt – mondja.

– Ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el az összes ételvariációt, de gondoljunk ezekre a szagokra, és arra, hogy mi az, ami a legkevésbé irritálja a többi utast. Aki saját ételt szeretne magával vinni a repülőre, az válasszon mondjuk egy pohár instant tésztát – tanácsolja a szakember.

Nem vitás, a légiutas-kísérőknek nehéz dolguk van. Mindenben segítenek a fedélzeten az italok és ételek felszolgálásától kezdve az ideges utasok megnyugtatásáig, plusz vészhelyzetben megmenthetik az életünket. Más szóval, tudnak egy-két kulisszatitkot – és ez magában foglalja azt is, hogy mi az, amit soha, de soha ne együnk vagy igyunk repülés közben. 

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

repülő | repülőút | étel | légiutas-kísérő | trükk

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Ez az egzotikus hely lesz a következő téli nyaralások favoritja!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom